Tavaly is, idén is az Aranypikkely tavon került megrendezésre a verseny. Pár héttel ezelőtt kijöttem a Csepel HE háziversenyére, szerettem volna első kézből infót kapni, hogy mi a követendő taktika.
Háááát . . . itt egy taktika lesz : húzz a kíméleti terület közelébe és lesz halad :)
Persze ott a női versenyzők ültek, nekünk maradt a mozdulatlan úszó nézegetése . .
Rakós boton se fenéken, se vízközt nem volt egy darab hala sem a többségnek. Ilyenkor Schmidt Ati kivételt jelent, mert kb 50 méterre matchbotozik :) A többiek viszont legalább lelkesen szurkolnak neki :) Viccet félretéve, a tó adottságai le is osztották a helyezettek sorát. Fogtam 3 kis kárászt és ezzel menekültem meg a nullázástól. Mondjuk pont semmit nem ért, de akkor is :)
A tó másik részén ugyanez ment pepitában:
Csabio kihúzta a túloldalon az 1/1-es helyet és ő legalább horgászott egy jót.
A versenybe nem számított bele a dévérkeszeg, pedig Apa egy igazán szép példányt fogott !
Azért annyira nem bánkódott :) |
Ebéd után, gyors eredményhirdetés és aki még szeretett volna pecázni az maradhatott. Mi szépen hazagurultunk és kipihentük a hetet. Apa meg verte a fejét a falba, hogy nem kárászozott egész idő alatt :)
2017.06.18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése