Pecára fel !
Nem aludtam valami jól, részben mert idegen helyen aludtunk, részben mert izgultam a mai nap miatt. Éjjel még esett egy kis eső, de reggelre elállt, így szép horgászidő készülődött szombatra.
Azt már írtam, hogy már előző este ment az agyalás, több taktikát is végigvettünk. Tamás / Garbolino/ etetőanyag javaslatát is figyelembe vettük és némi módosítást itt is tettünk.
A vízpartra 7 óra körül értünk ki, nem kellett túl korán kelni és ezt mindannyian díjaztuk :)
Beregisztráltam, befizettem a nevezést és már csak a sorsolásra vártunk. Nagyon sok ismerős arcot láttam, jó páran megismertek már. Így telt a várakozás 7.30-ig. Akkor rövid megnyitó jött, majd a sorsolás. Most vetettem be először az új fegyvert : a balkézzelsorsolást ! :) A62, pont semmit nem jelentett . . A horgászhelyre érve kiderült: pont a szektor közepe ! De király vagyok . .
Oké, akkor innen kell megoldani. A szektoromban volt pár jó versenyző, legalább 3 válogatottal.
Bal kézre Fehér Feri, nagyon jó horgász, tavaly ő húzott ki a vízből: ergo tőle nem sajnálnám a győzelmet / nem is tudtam, később mennyire így lesz / . Jobbra Vári, Dósa, Radácsi.
Mese nincs, amennyit csak lehet meg kell előzni, ez a mai feladat !
Norbi is a szektoromba került, ráadásul ő a szektor szélét húzta. Mondjuk nem akkora előny az a szektorszéle, ahol melléd ül egy tapasztalt női versenyző . . mert most éppen ez történt.
Amikor túltettem magam a helyem okozta sokkon, már csak a pecámra koncentráltam.
Mindent úgy kevertem, ahogyan megbeszéltük, a botok pedig már csak egy végső finomításra vártak.
Nem sokkal a kezdés előtt kedves ismerős bukkant fel mögöttem : Dávid Szabolcs !
Tavaly ismertem őt meg, Tamáson keresztül. Azóta párszor találkoztunk, legutóbb az MMX-es hétvégén. Kihívott a szektorhatárra és pár perc alatt több hasznos infót kaptam, mint addig összesen.
Jól látszott, hogy jól felkészült ebből a vízből. Többféle módszert vettünk át, és annyit mondott, hogy a verseny során figyeli a szektorokat és hozza a híreket, mik a jól működő technikák.
Azt kiemelte, hogy az első 40-45 percben kell komolyabb halat fogni, mert utána bedugul a csatorna.
Ekkor ugrott be egy tavalyi eset : Bakó Peti ült mellettem és szó szerint ezt mondta : háromnegyedóráig lesz halunk, aztán jön az ücsörgés.
Oké ! Akkor az elejét kell megnyomni !
Az etetést főleg rakós távra építettem fel, de ment jó pár gombóc a szemközti part elé is. Szabolcs szavaiból majdnem pontos medertérképem volt az ottani részről, erre is volt taktikánk! De tényleg !
Dudaszóra indult a verseny ! Pár úsztatás rakóstávon, jött az aprónép.
Az első negyedóra végén eltűnt az úszóm, a bevágásra kiugrott a gumi ! Komoly haaal ! Pár percen belül egy szép testes kárászt szákoltam ! Eddig jók vagyunk ! Következő úsztatás, szép keszeg a szákban ! Sajnos utána már kisebb halaim jöttek és mellettem Feri is elkezdte gyűjteni a halakat.
Apa folyamatosan figyelte a szomszédokat, az egész verseny alatt képben volt, hogyan is állok.
Nagy haltalan szünetek voltak a forduló alatt, nagy öröm volt, amikor ebben az időszakban halat tudtam fogni. Feri jó ütemre fogta a halakat, bár nem sokat. A szektor más részein kínszenvedés volt. Szabolcs többször jött, mindig kérdezte mivel horgászom, milyen sűrűn van halam. Volt igazi hátterem ! Ez nagy magabiztosságot adott, és hogy közben Apa jelezte, hogy még mindig tartom a dobogós helyemet a szektorban. Az mondjuk érdekes volt, hogy menet közben derült ki 4 óra a verseny időtartama. . . Nem mintha számított volna, döcögve, akadozva húztam a halakat. Volt, hogy egy pici snecinek is örültem. Ilyen pecákon meg se merem saccolni mennyi halam van. Apa szerint 2 kiló körül fogom zárni a fordulót. Ő még mindig biztatott, hogy jól állok . .
A verseny 3-kor fújták le, nagyot nyújtóztam és úgy léptem a korláthoz, hogy ugye utolsó vagyok?
Apa nagy szemeket meresztett rám : Az biztos nem vagy !
A mérlegelők is odaértek, a szák kiemelése nagy gondot nem okozott :) 1910g
Nem sok, de bármilyen hihetetlen ezzel még vezettem a szektort ! Feri jött utánam, kicsit több, mint fél kilót vert rám - de őszintén tudtam ennek is örülni. Főleg mert Apán láttam, hogy a szektor balra eső részétől ő egyáltalán nem tart. Neki lett igaza . . .
Szektor 2-vel sikerült zárnom a mai napot !!! Soha ilyen jó fordulót nem sikerült csinálnom, dacára a kevés kilónak. Mégis az van, hogy a kevés halas versenyeken van esélyem, ott van sansz előrébb végeznem. Szektor 2 ! Holnap úgy ülök le, hogy 2 pontom van, abból még bármi lehet !
Sokan jöttek gratulálni, én pedig kerestem Szabolcsot, mert neki nagyon sokat köszönhettem ma !
Azt el is felejtettem mondani, hogy mesés horgászidőben ment le a verseny, ez volt az egyik legjobb napom a a vízparton ! A pakolás után elújságoltuk Tamásnak, Szűcs Lacinak, Mamáéknak az eredményt és mentünk a szállásra. Gyors ebéd/vacsora és irány a móló. Itt is ment a telefonos egyeztetés a másnapról, Szabi ontotta a tippeket. Az is kiderült, hogy a pálya állapota miatt speciális lebonyolítás lesz : kettéosztják a mezőnyt, csak 3 óra lesz a peca és mi az első etapban horgászunk.
Lőttem pár képet a mólón, majd amikor hűlt az idő hazamentünk. Próbáltam elaludni, de most különösen nehezen ment. Vajon miért ?
2017.05.06.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése