Itt az idő, most vagy soha !
Jó, azért ennyire nem volt komoly, de reggel úgy keltem, hogy a tegnapi eredményből kijöhet ma egy nagy bukta / és maradok a mezőny közepén valahol / vagy ha rám mosolyog a szerencse, a minden, akkor bármi összejöhet.
Ebből látszik, hogy sok minden voltam, de nyugodt az pont nem.
Huss ki a vízpartra, várjuk a sorsolást. Megint balkéz, megint a szektor közepe. Becsszó, a következő versenyen vagy küldök magam helyett valakit, vagy foggal húzom ki a számot . . grrrr.
Hát még mikor beültem a helyemre. Jobbra tőlem Bakó Peti, juhhhé. A szektor jobb széle Radácsi Kristóf, megajuhhééé. Elsőre őket tartottam a leginkább esélyeseknek, és persze Kéri Dominikot is ide soroltam. A pakolás közben Szabolcs már ott volt mögöttem, bringája nyergében.
A fontosabb dolgokat ismét átfutottuk: az elején nagyon kell a jó hal, ne ragadjak be a rajtnál, mert utána nem tudom majd befogni a mezőnyt. Aztán közben majd még variálunk.
Elkezdődött a verseny, sokan repülőrajtot vettek : Bakó Peti nagyon egyenletesen húzta a halakat, Vári András szintén. Kéri Dominik is megindult, majd egy komoly hallal kardozott, de abból vesztesen jött ki. Radácsi Kristóf is fogta a halakat. Én meg persze nem . . Nem lesz ez így jó.
Sokáig csak bogarásztam, kis halak jöttek csak. Aztán még az első félóra végén eltűnt az úszóm, cserébe az összes gumi kirohant a csőből ! Itt a várva várt hal ! Nagyon óvatosan vezettem a part felé, tudtam ezen sok múlik. Hát még amikor megláttam, simán kiló feletti kárász közeledett felém !
Finom, de határozott szákolás - megvaaaagy ! Huh, de kellett ez a hal !
Úgy számoltam / illetve Apa mögöttem / , hogy ezzel kb ragadok a mezőny nyakára. Fogtam később még pár szákolós keszeget, egész jól ment most is a horgászat.
Néhányszor igazítottunk a csalin, Szabolcs mindig hozta a híreket, ki milyen taktikán fogja a halat.
A verseny 3 órájának a felénél megállt a fogás mindenhol. Ekkor kellett valamit váltani. A csalikat variálva mindig tudtam kapást kicsikarni. Hol az úsztatás, hol a "ráülés" hozott eredményt.
Volt vicces pillanat is, mikor pl. Bakó Peti mondta a háttérben szurkoló édesanyjának, hogy van már ponty is a szektorban. Apa belekérdezett: Kinél? Peti: Nálatok !
Ezen jót mosolyogtam, mert kárász volt az a ponty, de nem javítottam ki.
A verseny hajráját jól sikerült végigvinnem, szép keszegek jöttek a zárásra is.
Persze megint nem tudtam hol is állok a nap végén. Apa annyit mondott, hogy sokáig 3.-4. helyen álltam, aztán szerinte sikerült előrébb lépnem. Ezt persze nem nagyon akartam elhinni.
Radácsi Kristóf csont nélkül nyerte a szektorunkat 8,5 kiló feletti fogással. Ettől irtó messze voltam, valljuk be őszintén. Kéri Dominik 4200g. Apa szerint őt megelőztem, de ennyi halat nem dobtam a szákomba, szerintem. Bakó Peti 4740g. Apa szerint ő megelőzött engem, de mindjárt kiderül.
5 0 2 0 g ! Az jóóóóó ! Apára néztem, és ő egy V betűt mutatott. Az pedig szektor 2-t jelent megint.
Még megvártuk a bal szomszéd számait, rá 1 kilót vertem. A többiek pedig nem voltak rám veszélyesek és a mérleg is ezt támasztotta alá.
Tegnap 2 pont, ma 2 pont ! Szabi gratulált és annyit mondott, megfordítja a sapkát a fejemen ha ezzel nem lesz meg az összetett 2. hely. Na ahhoz még nagy számolás kezdődött . . Pár perccel később Apa már szorongatta a kezemet és elsőként gratulált ! Kisjuhász Bence 3 pontjával első, én 4 ponttal második, Dósa Máté 5 ponttal harmadik .
A második hely szuperjó! Álmaimban se gondoltam volna, hogy ilyen eredményt elérhetek !
Sorra jöttek gratulálni a többiek, én meg csak ráztam a kezeket egymás után. Természetesen én is gratuláltam a dobogósoknak. Ott szerintem fel sem fogtam, hogy mit sikerült a 2 nap alatt kiharcolnom . . de nagyon jó érzés volt, az tuti.
Villámpakolás indult, mert mögöttünk már ott várakoztak a felnőttek, hogy beüljenek. Tök jó volt, hogy ők is gratuláltak nekem :) De jó kis nap ez :) Gyorsan hívtuk Anyát, elújságoltuk neki az eredményt. Aztán üzenet Tamásnak, Lacinak. Szabinak megígértem, hogy ezt sok-sok fagyival hálálom meg neki. Ő csak annyit mondott, majd elfagyizzuk azt közösen.
Nélküle ez biztos nem sikerült volna, így biztosan nem ! NAGY NAGY KÖSZÖNET SZABI !
És Kovács Tamásnak is, mert nélküle ez nem állt volna össze. És köszönöm mindenkinek, aki így vagy úgy segített abban, hogy ide eljussak. Nagyon sokan vagytok, de mindannyian kellettetek hozzá ! Köszönöm !
A díjkiosztó gyorsan megtörtént, mivel a felnőttek éppen felkészültek.
Kaptam egy szép kupát, egy EVA zsákot és egy 450-es AsterX botot. Már megérte eljönni :)
Villámfotózás és robogtunk is a szállásra, mert Anyáék megvártak minket, hogy együtt indulhassunk haza. Visszagondolva szuper verseny volt, jó segítséggel, én is jobban koncentráltam és itt volt a közelben a család is. Ez így volt tökéletes, remélem lesz még pár ilyen pecám. Vagy jobb :)
Ui. Estére kikerült a MOHOSZ frissített ranglistája is: Ott vagyok ! Ott ! Ott ! :)
2017.05.07.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése