Felkészülési verseny az Ob pályáján, egy héttel az OB előtt.
Lehetőség nyílt versenyen tesztelni a Szivárgó-csatornán, mi pedig éltünk is vele.
Reggel korán indultunk, és bőven ott voltunk a parton, még a sorsolás előtt.
A szervezést Baruta Ricsi vállalta magára, nagyon pörgős, családias hangulatú verseny kerekedett ki a 2 napos megmérettetésen. Magyar Gáborék is ott voltak, így lehetőségem volt a felszerelésem kiigazítására a tanácsaik alapján.
A sorsoláskor igazán még nem tudtam, hogy milyen helyet húztam, az biztos volt, hogy az úsztatást akartam gyakorolni - nem csak azért, mert nagy halat akartam fogni :)
Az első fordulóban egy jászkeszeget sikerült fognom, és pár snecit. Az 1800 grammos fogásra nem nagyon voltam büszke, de a szektorgyőzelmet elhozó Herczeg Dani a bal oldalamon pár szákolós mellett snecizett egy jót - ebből már alakult a fejemben egy vasárnapi taktika !
A második napra már masszív snecizésre készültem. A rakósbotra csak néha néha néztem rá, bár etettem folyamatosan. A 11,5-es távon egy darab jobb halalt tudtam fogni, viszont a 4,5-es snecizővel nagyon jó ütemre jöttek a snecik. Ráadásul jó snecik !
Tőlem jobbra Magyar Gábor iskolapecát mutatott be, hogyan is kell a szektor felső szélét meghorgászni ! Minden úsztatására hala volt, közte komoly dévérekkel. Szinte a csatorna összes haltípusából fogott! Mondjuk a 16800gr-ba belefért :)
Én eggyel beljebb 4290 gr-al hoztam a szektor kettőt. Hej, ha pár év múlva is el tudnám ezt mondani - Magyar Gábor: szektor 1, Dénes Milán szektor 2 ! :):) Csak viccelek, de azért klassz lenne :)
A versenyt végül Herczeg Dani nyerte, aki a zárónapon majdnem 10 kilót snecizett össze.
Gratula Dani és köszönöm a segítséget !
Szóval picit sikerült javítanom az előző naphoz képest, 9. helyen zártam a felnőttekkel megtűzdelt mezőnyben. Magyar Balázst megelőztem :) Mondjuk ő hanyagolta a snecizést és a pálya közepén szákolós hallal nem sikerült találkoznia . . Ez azért sötét jövőt ígért az OB-ra . .
Jó kis peca volt, picit megint többet tudok a vízről, de még persze nem eleget ! Jövő héten jönnek az edzésnapok, majd a versenynapok !
2017.06.24.-25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése