PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2017. augusztus 13., vasárnap

Utánpótlás OB - 2017, Szivárgó-csatorna

Itt az év várva várt hétvégéje !

Ezt vártam egész évben, szerettem volna jól szerepelni . . .  meg még rajtam kívül vagy 20-an :)

Tehát: Utánpótlás OB, U19-es kategória
Nevezettek száma : 24, majd 23, végül 22. Ez folyamatosan változott az edzések alatt, majd a verseny előtti napon ez lett a végleges létszám.

Mondjuk a létszám izgatott a legkevésbé, ami inkább az maga a csatorna. Egy héttel ezelőtt nem igazán jöttem rá, hogy is kellene rajta hatékonyan horgászni. Az mondjuk lejött, hogy kiemelt szerepe lesz a sorsolásnak. A pályán van 4 olyan hely, ahol lehet szákolós halat fogni - sőt nem csak hébe-hóba lehet fogni, hanem a taktikát is hozzá lehet igazítani. A többi helyen pedig meg kell próbálni snecizni, de van pár hely, ahol az sincs. Jó mi?

Szerda 


Megérkezés Győrbe, szállás "átvétele". A verseny ideje alatt szállásadónk és egyben hátterem Szücs Laci lesz. Ez óriási segítség, több szempontból is. Lesz egy biztos bázis, ahol nyugodtan lehet tervezgetni, szerelni, pihenni. A másik szempont, hogy Laci nagyon sok eszközzel tud mögém állni, kiegészíteni az én itt-ott foghíjas cuccomat. A harmadik : maximálisan megbízok benne, elfogadom a javaslatait. Apa végre nézelődhet, heverészhet a feederfotelben :) Úgyse fog, ismerem már . .

Mielőtt Győrbe értünk volna, volt egy kitérőnk Gönyű irányába. Tímár Gabi bácsival egyeztetve felvettük az etetőanyagokat, apróságokat  pl jó sok kavicsot / . Ezúton is nagyon köszönöm a segítséget !

A szálláson nem voltunk sokáig, irány a csatorna, mert ma még pecázni is kellene !
Túl sokan nem voltak kint, azt hittem teltház lesz. Kb a pálya közepére ültem le. Apa és Laci bekeverte az etetőanyagot, megragasztotta a csontit és én felépítettem a horgászállásom. Kb félóra múlva kezdtem el etetni, majd pecázni. Úsztatgattam, úsztatgattam, halat nem nagyon fogtam. . .  Ez így nem lesz jó. Sneciztem egy órát, aztán Laci is :) Ezt mondhatjuk, hogy jól begyakoroltuk :) Edzés után bementünk az MMX-hez, Magyar Gáborral átbeszéltük a napot, adott még pár tanácsot és azt javasolta, hogy kisebb úszókra szereljünk.
6 óra körül értünk haza Győrbe, és kezdődött a topszettek összeállítása, mert másnap már mást akartunk kipróbálni. Sötétedésig ezt csináltuk.

Csütörtök

Ma már korán keltünk, 7-re kint voltunk a csatorna partján. A tegnapi helyhez képest kb. 100 méterrel ültem feljebb. Ez volt a kötelező edzés, itt mindenkinek ott kellett lennie, aki szerepelni akart. Itt fixálódott, hogy 22-en leszünk holnap, akik leülnek a partra.
Rakóstávon próbáltam halat fogni. Snecit sikerült is. Rakóstávon. Később mértünk egy snecizést, egy óra alatt 1 kilóval álltam fel - erre már lehet tervezni. Ha minden kötél szakad, akkor snecizni fogok. A minden kötél szakadot arra értem, ha nem sikerül szélre sorsolnom. A végén fotós szemmel is megnéztem a pálya szépségét.

Péntek

Ismét korai érkezés. Izgatott voltam, vártam már nagyon a sorsolást. Szerettem volna a pálya felső 2 helye közül húzni. ABC sorrendben kezdtük a húzást, elég gyorsan sorra kerültem.
B1 . .  ne már !  Kevés szarabb hely lehetett volna. Belső szektor széle . .  Jobbra húsz versenyző, balra húsz versenyző ! Ráadásul a felső szektor, ahol a 2 leghalasabb hely ellen kell pecázni. Azonnal azt mondtam ez tuti bukó. Apával, Lacival megbeszéltük, hogy mégis próbálok rakóstávon nagyobb halat fogni, csak azzal lesz esélyem kicsit előrébb végezni.
Időben kész lettem az állással, a limit is rendben lement, kezdődhetett a peca ! Szorgalmasan etettem, úsztattam, etettem, úsztattam . .  és ezt csináltam jó sokáig. Fogtam is pár snecit, főleg betoláskor, vagy amikor arra vártam, hogy az úszóm elsüllyedjen. Legalább már van halam ! Komolyan mondom én már ennek is örültem. A felső rész meg szedte folyamatosan a szákolós halakat. Bár nagy meglepetésemre Radácsi Kristóf snecizett, az 1/1-es helyen. Nem is nagyon értettem . .  bár jól fogta a snecit, de ezzel átengedte a 2-es helynek a nagyobb halakat. Dósa Máté köszönte szépen és meg sem állt a nap végére 4680 gr-ig. Én meg szenvedtem, mint lúd a jégen. Aztán egyszer csak amikor elmerült az úszóm / ilyen azért volt párszor, főleg akadó miatt /, kirohant a gumi a botból !
Soproni és bolognai :) már ha értitek :)
Halaaaaaaam vaaaan ! Apáéknak később meséltem, hogy úgy remegtem, míg szákba nem került a hal, mint a nyárfalevél ! Amikor a tartószákba is beejtettem, az annyira jó érzés volt. Gyorsan ráetettem, és folytattam az úsztatást. Erre megint kapás jött !  Majd le is akadt . .  a fenébe, de szép lett volna. A versenyidő alatt párszor néztem körbe, sneciügyben, de írd és mondd, egy darab kishal nem volt a közelemben. Ilyet még nem is láttam.  . . Visszamentem bentre és csináltam azt amit eddig, bízva benne, hogy érkezik még szebb hal a horgomra. Erre majdnem a verseny végéig kellett várnom, amikor megismételődött a korábbi koreográfia. Úszó el, gumi ki, fárasztás.
Már 2 halam is van ! Már nem is voltam annyira szomorú :) Sok halat nem fogtam, de mentettem a menthetőt. 13:00 itt a vége a mai napnak. Jöhetett a mérlegelés. Nagy reményeim nem voltak, de egy 5-6. hely reálisnak tűnt. 830. gr. 100 gr-ra volt a negyedik hely, az mondjuk meglehetett volna azzal az egy hallal. . .  Nem baj, jó ez így. Az mondjuk durva volt, hogy összesen 7 darab snecim jött össze 3 óra alatt . .
A verseny után levezetésképpen ismerkedtem kicsit a bolognai bottal történő horgászattal. Nagyon élveztem, hát még ha halam is lett volna. Mondjuk a maradék etetőanyagomat így el tudtam csúzlizni. Szigorúan versenypályán kívül !

Szombat

Izgatottan vártam a reggelt, a sorsolást. Egy szélső helyen, amint azt az elmúlt napokban láttam, simán lehet egy első vagy második helyet hozni. Akkor pedig a tegnapi 5-ös felértékelődött volna.
Ezzel a fejemben léptem oda a sorsoláshoz . . és húztam ki a tegnapi helyemet . .  Ez meg, hogy lehetséges ? Ilyen nincs. . tegnap vért izzadtam ott egy 5dik helyért, én ezt nagyon nem akartam ma is. Azt meg főleg nem értettem, hogy ez miféle rács vagy mi ez, ami ugyanazt a helyet adja. . .
Le van sz . .va, gondoltam akkor. Az biztos, hogy snecizni nem fogok, 7 darab snecivel pont sehova nem tudok odaérni, marad a kockáztatás, nagyhalas úsztatás a süvítő szélben, és bizakodni, hogy lesz pár szákolós halam. Tegnap bejött, bár szerintem az isteni szerencse volt.
A verseny óráit nem részletezném : 0 hallal, nulla kilóval álltam fel a végén. Hurrráá, itt lett vége számomra az OB-nak. Parádés vízválasztás, kellőképpen egyenetlen pálya, príma rács illetve sorsolási megoldás. Inkább nem írok többet, mert az egy hosszú sípolás lenne semmi más.
De mozdítás, kapás nélkül ülni egy helyen órákon keresztül, higgyétek el kikészített teljesen.
Ezt már csak az tudja überelni, ha holnap sikerül megint ide ülnöm. Mondjuk akkor tuti le sem ülök pecázni.

Vasárnap

Az egész évben erre a versenyre vártam, vártunk és az utolsó napon tét nélkül ülök le horgászni. . .
Jó szar ezt kimondani, de ez van. A sorsoláskor már meg sem rökönyödtem, hogy megint bent ülök a sűrűben. A 3 nap alatt a szektor szélét úgy láttam, hogy kétszer ültem a létező legszarabb helyen, belső szélen . . Röhej, de komolyan.
Oké, akkor jön az utolsó menet. Azt beszéltük Lacival és Apával, hogy ebből is ki fogjuk hozni a maximumot. Rakósbotot be sem tolom, csak etetem azt a távot, igazából a szomszédaim pecáját igazítom majd az etetéssel. Snecizés lesz ezerrel, már ha lesz sencim.
A taktikát adta  sorsolt helyem, innen én jövök !
Azt láttam, hogy tőlem kettővel balra Radácsi Kristóf is ezen a taktikán van, neki reális esélye volt a végső győzelemre, ahogyan a másik szektorban Toncsinak is ! Azt beszéltük, ha jól tolom, akkor Toncsinak talán tudok kicsit segíteni egy jó eredménnyel. Mondjuk ehhez Kristóf elé kell kerülnöm . .  Ő szépen bekezdett a snecizéssel, én igazából még csak csipegettem a kishalakat.
Viszont kb másfél óra múlva változott a helyzet. Nálam lett egy nem túl pörgős üteme a halfogásnak, Kristóf pedig már be-betolta a rakósbotot is. Egy halat nem adott a hosszabb táv, én pedig kitartóan ütöttem a sneciket. Találtam a lábam alatt egy kis 1-2 négyzetméteres helyet, ahol pici sneciket tudtam fogni, de azokat elég gyorsan. A verseny utolsó órájában kezdett a dolog izgalmas lenni.
Ez tök fura . .  úgy ültem le, hogy minden mindegy alapon pecázok egyet, és ott ültem a sűrűben és nagyon élveztem a pecát. Kerestem, kutattam a halakat, még egy bónusz bodorkát is fogtam :)
Nem volt nagy, de a snecik között óriás volt. Kristóf édesapja párszor felénk kanyarodott, ebből éreztük, hogy közel lehet a vetélytárs. A szektort Dósa Máté magabiztos nagyhalazással vitte, akikre mi még figyeltünk, azok főleg rakón kockáztattak. Kisjuhász, Varga, Szmetán. Mondjuk amit ők fogtak rakón, azt nem volt nehéz számolni. Azt láttuk, hogy a mai pecához kellett a snecizés is, csak az volt a kérdés, hogy tisztán snecizéssel hova lehet eljutni. Nemsokára ez is kiderült.
Az A1-en kezdték a mérlegelést, itt nem volt félnivalónk : 290g
A2 Szmetán 150g, A3 Vadon 950g - ez necces lehet, mert szerintem nekem nem volt 1 kiló halam . .
Snecik + bónuszbodri :)
A4 Dósa 4630g, ez tuti szektor 1, A5 Radácsi 1120g - szemre közel volt, de a súlyt látva tudtam, hogy megelőzött és ezzel lehet a bajnok is ő lett. Annyi infót még, hogy Apáék verseny közben tájékozódtok és Toncsi nem állt túl jól a másik szektorban.
A6 Fehér Feri, ez már a bal oldali szomszédom : 530g
Na nézzük én mit kapáltam össze :A7  980g ! Majdnem megvolt az 1 kiló, de mégsem, sebaj. Ez klassz peca volt, én kicsit sem voltam csalódott.
Nézzük a jobb oldalamat :
A8 Kisjuhász : 510g        A9 Varga : 460g      A10 Deák : 250g    A11 Soma : 1120g Huha !!
Némi pontegyenlőség is lesz itt még itt, kérem !
150 gramm snecit összeguberálok, akkor szektor 2 ! Így szektor 4 ! Jó az, jó az !
Amire még kiváncsi voltam, az hogy a tegnapi / és tegnapelőtti / helyemre Bakó Peti ült le, ő vajon ott mire jutott :  200g !!! szuper hely . .  hát ő sem tudta igazán megoldani, egy darab hal rakóstávról, a snecizőt fel se vette. . .
Akkor most dől el, ki a bajnok : Bakker . .  Toncsi 60g lemaradással 4-es ! Radácsi Kristóf fél ponttal verte meg őt összetettben ! Ez tényleg szoros volt !
Gratuláltam mindkettejüknek, és nagyon röhögtem amikor Kristóf mondta nekem : nagyon jót pecáztál, nagyon besza . .attál minket :)
Jó kis csapat voltunk ! Köszi Laci !
Laci is annyit mondott, hogy tényleg jó peca volt, ezt kellett csinálni és az eredményeket látva egy jó szombati sorsolással, pici szerencsével itt még bármi is összejöhetett volna.
De ez már csak jövőre fog kiderülni :) Azért kellett ez a 3. nap, hogy jobb kedvem legyen, bár az OB 15. helyétől jobbra számítottam . .
Összepakoltunk, Lacinál is felszedtük a dolgainkat és elbúcsúztunk. Tőle is, a régiótól is, innen indul egy év felkészülés a jövő évi OB-re.



Nagy köszönetet kell mondanom Szücs Lacinak . .fel sem tudom sorolni mennyi mindenért . .
Köszönet Magyar Gábornak, aki végig ott volt a háttérben, bármikor elérhető volt, és nem fukarkodott tanácsot adni . Kovács Tamásnak, - alias Mr. Garbolino :) -  ,aki hitt bennem és támogatott végig.
Tímár Gábornak az etetőanyag támogatásért . .és tuti kihagytam még sok embert.

Pár képet loptam Polyák Csabitól, majd alkalomadtán kompenzálom :)

2017.06.28-2017.07.02.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése