A Maconkai peca előtt lefixáltam már Dobi Anti barátommal és horgásztársammal, hogy vasárnap a Kis dunán fogunk horgászni. Apa szervezésében még egy horgász csatlakozott hozzánk, A munkatársa: Niu Wang. Niu jellemzően feeder technikával horgászik, jó pár verseny van a háta mögött és barátságban van a rakós bottal is.
Így négyesben vágtunk neki a vasárnapnak, ki ilyen technikával, ki olyannal. Apa speciel semmilyennel, ingázott a 2 horgászállás között, reggelit hozott. "Hátterezett", ahogy azt már évek óta teszi :)
Antival úgy terveztük, hogy a rakós úsztatott pecát gyakoroljuk, és ha nagyon nincsen hal 11-12 méterre, akkor elővesszük a feederbotokat. Niu csak feederre szerelt. Az építkezés szépen haladt, a horgászállásaink 7-negyed 8 körül már álltak. Kezdődhetett az etetés. Azt tapasztaltuk, hogy nem nagyon folyik a víz, ami jó hír, legalább nem fog robogni az úszó :)
Kisvártatva megjöttek a halak is. Előbb kisebb keszegek, majd bodorkák jelentkeztek az etetésen. Anti fogott pár jászkeszeget is. Pár óra elteltével lassult a halak "rohama", ekkor kinéztünk feederre.
Pár dobáson voltam túl, amikor határozott kapást jelzett a spiccem. Nem az a keszeges maszatolás volt, amint előtte jónéhányszor. A kitekeréskor már láttam, hogy bizony pontyot fogtam !
Óvatosan szákoltam meg, ritka vendég számomra a Kis-Dunán !
A másik állásban Niu szorgalmasan húzta a keszegeket, ahogy láttam több távon is próbálkozott.
Antival később visszaváltottunk rakóra, és azt tapasztaltuk, hogy délutánra megnőtt az áramlás sebessége. Ehhez igazodva úsztattuk csalinkat. Klassz peca volt, szuper idő volt a fák alatt és halunk volt bőven. Megbeszéltük, hogy összejövünk még a Duna parton, de lehet legközelebb már a Csőhídi pályán !
2017.04.02.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése