PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2017. április 2., vasárnap

Moby Dick Kárász Kupa 2017

Gyorsan átgondolom még egyszer a taktikát :)
Eljött az évad első versenye. Ünnepnap ide vagy oda, ha lehetőség nyílik egy jó pecára, akkor vízparton a helyem ! Azért március 15.-éről sem feledkeztem meg, kokárdával a kabátomon érkeztem a vízpartra.
Itt még üres a part
Több kategóriában - és a nevezők magas száma miatt - több tavon került lebonyolításra a Kárász Kupa. A Piros tóra kerültek a "családi", párosban nevezettek és az úszósok. A feederesek pedig a Nagy Nevelőre - mint később kiderült ők jártak jobban, de ezt majd a végén.

A sorsolásnál a 2-es helyet húztam, amiről maximum annyit tudtam, hogy az 1-es mellett van :) Az már majdnem szektor széle :)
Becuccoláskor látom, hogy szektorszéle vagy sem, mivel az 1-es mellett ért véget a Családi kategória, pont semmi pluszt nem ad a horgászhely. Sőt . . . A kijelölt hely 2 tó között, egyfajta átjáróban volt kijelölve, amit egy hátratolt rakósbot pont átért. Mesés. Már az elején kértem Apát, hogy ha autót lát szóljon. A 6 órás verseny alatt kb. 30-40 szer kellett "utat adni", ami finoman szólva sem volt ideális.
Szabályismertetés, sorsolás

Nem volt túl sok idő a kipakolásra, szerelésre, de a rakóval és egy matchbottal kezdés előtt nem sokkal már harcra készen vártam a dudaszót. Akarom mondani lövést, mivel itt az jelezte az etetés kezdetét. Az etetőanyag a Sensas Carassio-ja volt, ennek kellett leszelektálnia a kárászokat az egyéb halak közül. Ezt elfelejtettem mondani : csak az ezüstkárász számított bele a végső súlyba, semmi más. Emiatt a taktikám is ehhez igazodott. Kellően lefinomított szerelék, amivel ha pontyot akasztok, az tépje is el az előkémet, mert értelmetlen azzal "bűvészkedni", ha nem adódik hozzá az összsúlyhoz. A szerelékeim egységesen 14/12-re voltak kötve.

A gyors etetés után kezdődhetett a verseny !

Negyedóra is kellett, mire az első halam meglett, egy kisebb kárász. Na, mondom indul a menet, csak győzzem őket szedni. Igen ám, de a halak ezt nem tudták, vagy tudták, de nem akartak partnerek lenni ebben. Akkora csend köszöntött rám, hogy csak na ! Egy szerencse volt, hogy a szomszédaimra is. Elvétve láttam csak, hogy nyúlik a gumi máshol. Ezek zömében pontyok voltak, egy két keszeggel fűszerezve. Rettenet gyengén ment a hal, a kárász pedig még attól is gyengébben !

Próbáltam távol -
Próbáltam matchboton fogni őket, de bevallom őszintén amit ott fogtam az "keresőpecával" jött, nagyon kevés tudatosság volt benne. A halak letojták az etetőanyagot, szinte minden halak etetés mellett, mögött jött. A 6 órás verseny így alakult kínszenvedéssé. Bónuszként még feltámad a szél is, az aznapra beígért napsütés 10 óráig sem tartott. Nem igazán erre készültem, de fogcsikorgatva folytattam a pecát. Azt mondjuk láttam, hogy a tőlem balra / 1-es hely / horgászó versenyző szedegeti a halakat, főleg matchen. Apa párszor körbejárt és azzal tért vissza, hogy máshol is ilyen siralmas a helyzet, becsüljek minden pici halat.
Egy szó, mint száz, ilyen bogarászós pecával telt el a 6 óra, amit a végére már annyira untam, hogy csak na. Az utolsó percekben még "beszákoltam" egy 25 dekás példányt, de akkor már ennek is tudtam örülni. Meg annak, hogy vége lett a versenynek.
Jött is a mérlegelés, mellettem kezdték : 1,57 kg ! Húha, nekem akkor egy kiló halam se lesz . .
Már ott is voltak nálam : 1,32 kg   pompás :( bár eddig az ezüstérem megvan :)
 - és próbáltam közel is
Aztán jöttek sorba a többiek : 0,6kg, 0,42kg, 0,12kg . . . .   ekkor kezdtem figyelmes lenni, ebből még dobogó is lehet. Apa szerint talán a túlsó végén lehet jobb fogás, arra kell majd figyelni.
Kisvártatva oda is értünk / még mindig második voltam, a legtöbb fogás 1 kiló alatti volt / : 1,25 kg !
Kicsit nehezen tértem magamhoz, ez bizony ezüstöt jelent ! Nem volt egy halakban gazdag verseny, valószínűleg az év további részében ettől több hal kerül majd szákba, de ide ez most erre volt elég.
Eddigi csalódottságom örömmé alakult át, mert mégiscsak felnőtt mezőnyben állhattam fel a dobogóra és visszagondolva, minden pici kárászért megharcoltam.
1,32 kg = ezüst
Gyorsan pakoltunk Apával, de így is az utolsók között jöttünk ki az ebédhez. Már a paprikáskrumpli fölött ücsörögve beszéltük át a tapasztalatokat.
Az első az volt, hogy az etetőanyag fenomenálisan szerepelt : csak kárász került a horgomra !
A második : lehetett volna talán még finomabb végszerelékkel is próbálkozni, bár a tavon szerintem ezt többen megtették, különösebben nem látszott a fogásukon / a Páros kategória győztesei 1,86 kilóval álltak fel 6 óra után /.
A harmadik: ha nincs ott a hal előtted, nem lehet megfogni !

Az eredményhirdetésre nem sokan maradtak ott / ezt kicsit furcsállottam /, de a kupának nagyon örültem. Sose kezdődjön rosszabbul az évem !

Még annyit, hogy a másik tavon a feederes győztes 20 kiló fölött gyűjtött kárászból, tehát csak ezen a tavon volt valami a kárászokkal :)

Hétvégén irány Árpás, ismeretlen tavon, páros verseny, talán ettől több hallal !

2017.03.15.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése