Dobi Antival, csapattársammal, Diósjenőre készültünk, persze Apa is kivette a részét a szervezésből.
Etetőanyag volt bőséggel, igazából csak tűzőszúnyoggal kellett kiegészítenünk a felszerelést.
Így felkészülve értünk ki nem sokkal 9 óra előtt a tópartra.
Illetve azt hiszem, hogy oda, mert a ködtől nem nagyon látszódott a tó . .
Akcióban |
Mi kényelmesen elfértünk, rakózni nem akartunk.
A szerelgetés elkezdődött, közben Apa már szórta is - kiakasztott klipsz mellett - befelé az etetést.
Ja, mert ő egy pickert szerelt fel, ő bizony nem fog úszózni, azt mondta.
mire mi felszereltünk mindent, ő már túl volt pár kisebb keszegen, törpeharcsán.
A horgászat kb. úgy indult, mint a verseny: Az etetőanyag becsúzlizása után jó sokat kellett várni az első halakra. Abból is először a törpék jelentkeztek, majd jöttek a keszegek.
Azt azért nem lehetett mondani, hogy dőlt a hal, de aktív peca következett. Anti miniversenyt hirdetett kettőnk között és a tervezett horgászidő felénél már szerintem meg is nyerte :)
Pontosabban lőtt és ez meghozta a gyümölcsét. Illetve még az, hogy gyorsan megtalálta milyen mélységben tartózkodnak a halak.
Egyébként nem indult zökkenőmentesen a nap, mivel még a bepakoláskor bokáig léptem a hideg vízbe - egy korhadt stégdarab miatt . . Mit mondjak, annyira nem volt nagy élmény zokni nélkül pecázni pár órát. A vizes zoknim ugyanis a kocsiban száradt, már amennyire tudott.
Emellett szép napsütésben telt a peca, a fényváltások miatt néha antennát cseréltem, ha jött egy kis felhő. 3 óra után már fáradtam és ekkor jött pár rossz dobásom, aminek az lett az eredménye, hogy jól beszakítottam a cuccom. Pár perc alatt kiszedtük az elszabadult úszóm, újrakötöttem és megint szakítottam. Na itt lett vége a horgászatomnak. El is fáradtam, fáztam is kicsit. Azért jó peca volt, Anti sok tanácsot adott, volt amit meg is fogadtam :)
Gyors összesítés: Anti nyert, enyém volt a második hely :) Apa lehetett volna a dobogós, de most ő nem szállt be a versenybe.
A pakolás gyorsan ment, még úgy is, hogy vittünk haza keszeget. Szerintem idén először hoztunk el halat peca után.
2016.10.07.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése