PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2016. szeptember 18., vasárnap

Maconka Barátai Szuperkupa - IV. VÍZPARTI VARÁZSLAT NEMZETKÖZI KUPA

Eljött a várva várt hajnal. A tópartra érkezésünk már menetrend szerinti, 5.40 kor nevezésre toppanunk be.
Idén egy valamit változtattunk a korábbiakhoz képest : Apa mindig az elsők között adja le a nevezést, így az úszósok között én kezdem a sorsolást.
Sorsolás előtt végigfut a tekintetem a versenytársakon, ellenfeleken. Kivel kellene egy szektorba kerülni és kit kéne elkerülni. Most vagyok ám bajban . .  Gyorsan kiszúrok pár felnőttet, akikkel nem kéne együtt pecázni. A számolgatás közben arra jutok, hogy annyian vannak, hogy megtöltenének egy egész szektort, arra pedig kicsi az esély, hogy mind a másik szektorban üljenek :)
Inkább a horgászhelyeket veszem sorra.
"A" szektor a gáthoz közeli rész, mélyebb víz : A1-A11. A1-ről vertek meg az előző versenyen, nagyobb fogott súllyal, az a hely mondjuk tetszene . .
A "B" szektor távolabbi része
"B" szektor : B1-B11, itt a B11 a vonzó hely, mellette már a feederesek dobálnak, elvileg ott a nagy szabad víz bal kézre.
Amikor a sorsoláshoz hívnak, ez a két hely lebeg a szemem előtt : A1 vagy B11. A1 vagy B11.
Kihúzom a számot, ránézek : B1 ! Nemáááár ! A létező legrosszabb hely - pont a pálya kellős közepe.
Ennyit a szerencsét hozó elsőként sorsolok taktikáról. Sokkot kapva megyek oda Apához, nem is hallom a többiek mit sorsolnak. Innen kb tökmindegy ki lesz a szektoromba.
Ehhh ez nem lesz jóóóó!
Duzzogva, puffogva beülök Apa mellé a kocsiba, mert azért a cuccot csak be kell vinni, bár itt ma túl sok jóra nem számítok.
Az "A" szektor is pakol

A hidegzuhany a horgászhelyemen jön :

A11 Darvasi Béla
B1 Én
B2 Szabó-Petró Henriett
B3 Schmidt Attila
B5 Berczi Szilárd
B6 Biczó Roland

Csodás, nem elég, hogy erős a szektorom, de a jobb oldalamon is ül egy kétszeres összetett úszós bajnok. Itt már csak egy maradt, összeszorított foggal végigversenyezni és bízni abban, hogy a verseny előtti pontelőnyöm kitart az összetettben.
Attila kedvcsináló hala :)
Kezdésre el is készültem, apróság, hogy csak egy matchbotot szereltem fel - ennek később még lesz jelentősége. Mentségemre legyen mondva, nagyon bíztam a rakósban. Szuper idő volt, hasonló, mint július közepén. - gondoltam minden megy úgy, mint akkor.
Nos, utólag már látom, semmi nem úgy ment  . .
8-kor kezdés. A többséggel együtt matchen kezdtem, kb 25-30 méteren. Folyamatosan lőttem az úszóm, de a várva várt első hal nehezen akart jelentkezni. Nem úgy tőlem balra Attilának, első hala mindjárt megreccsentette a féket - ez nem keszeg ! Első hal - közel kettes ponty !
Az addigi hangulatnak ez szépen betett  . . majd következő dobásra egy jókora dévér. Többen megemlítették, hogy nyugodtan lassíthat :)
Akkora csend volt, hogy átnéztem rakóra - fogtam is egy pici keszeget, aztán talán egy snecit.
Komolyan elkezdtem aggódni, mi lesz itt. Apa nézte a pálya bal szélét / a szektorom versenyzői ugye ott helyezkedtek el / és Attilán kívül nem látott komoly aktivitást. Mondjuk, nagyon nem nyugodtam meg.
Folyamatosan etettem a rakót és elkezdtem fogdosni a kisebb keszegeket. Már ennek is örültem, csak jöjjön valami.
Hellóbelló !
Végül elkezdett valami ritmus lenni a pecában, bár folyamatosan ki - kinéztem a matchre. Így történt, hogy 25 méteren hirtelen beköszönt zsinórban 4 szép keszeg ! Gyönyörű feltolós kapások voltak, volt hogy rá se tudtam csúzlizni. A negyediknél viszont begubancoltam a szerelékem . .  Arrgghhhhh !
Apa szólt, hogy gyorsan vegyem elő  a másik botom - na ja, csak felszerelve nem volt . .
Akkor viszont szerelni kell ! - jött a tanács hátulról. Elkezdtem a másik botomat szerelni, addig is betoltam a rakóst, amin addig alig volt halam. Szinte semeddig nem jutottam a szereléssel, már el is tűnt az úszóm ! Elkezdtem rakón fogni a halakat, juhhéé !
Mire felszereltem, már 5-6 keszegnél jártam a rakón. Itt aztán elkövettem a következő hibát : matchre váltottam, bízva, hogy van még ott szép darabos keszeg, ami jobban nyomja a súlyt. Bár etettem a 25 métert, sajnos a halak eltűntek onnan. Már tudom, hogy rakón kellett volna folytatni. Jöttem is vissza gyorsan és lassú ütemben elkezdtem fogni ismét a halakat. A méretük nem volt nagy, de ahogy Apa a szektort nézte, máshol még így se ment a fogás.
Akkor csinálok mindent úgy, ahogyan eddig.

Telt múlt a versenyre szánt idő, és azt kell mondjam, ha jött hal, ha nem irtó jól szórakoztam. Ebben komoly szerepe volt Darvasi Bélának, a jobbomon. Bélát nagyon jó horgásznak tartom, viszont a halmentes időszakokban sem unatkozik mellette az ember :) Régen röhögtem ennyit. Mondjuk amikor kiszurkolta pár halamat szákolás előtt, annyira nem volt őszinte a mosolyom, de ez olyan sűrűn azért nem fordult elő.

Apa folyamatosan szemmel tartotta a szektoromat, a verseny vége előtt 1 órával a 4.-5.helyre saccolta a helyezésem. Azt mindketten biztosra vettük, hogy nagyon szoros lesz Attila mögött a sorrend.
A B4-en ráadásul beindult a (szemre) 8 méteres spiccbot és nagyon szép keszeget húzott a horgász.
Én közben vért izzadtam minden kis halért, de mostanra már folyamatosan rakós távon horgásztam. Akire figyeltünk, a balomon horgászó Heni volt. Az utolsó órában jó ütemben húzta a halakat rakósbottal, én próbáltam vele tartani a tempót. Éreztem, hogy az egész verseny alatt kicsit előtte voltam és nem szerettem volna a végére kiengedni a kezemből a nagyon értékes pontot.

A záró dudaszóra még sikerült egy szép halat fognom, innen már a kilókon múlik minden . .

Van miben gyönyörködni, akár peca közben is
A mérlegelés az "A" szektorban kezdődött, így volt időnk pakolászni.
Ebből adódott, hogy én leszek a "B" szektorban, aki sorra kerül.

Ilyenkor mindig tippelünk Apával, vajon mennyi halam lett. Én azt mondtam 2-3 kiló, Apa szerint van az 4 is.

Mérlegelés :

B1 - Ez ugye én voltam :) 5775g !  hoppá ! Kevesebbre számítottam, lehet Apának lesz igaza a 4-5 hellyel . .
B2 - Heni : 4500g   Ezen komolyan meglepődtem. A végén komoly hajrát nyomott pedig
B3 - Attila : 13025g  Ezen nem lepődtem meg, várható volt, ez jó eséllyel szektor 1
B4 - A hosszú spiccbot : 5000g  Ez közel volt
B5 - Szilárd : 5325g Ez még közelebb ! Már 3 ember mögöttem van, biztató
B6 - Roland : A mérlegelés alatt húzták egymást Szilárddal, ebből sejtettem, hogy közel lehettek egymáshoz súlyban / és méterben is / , ergo rám is veszélyes lehet : 5450g Megvaaan
B7 - a parton száradó szákból adódott, hogy itt egy nullázás / valójában 1 keszege volt, de visszadobta inkább/ 0g 5 ember mögöttem. kb ez volt a minimum elvárás magam felé
B8 - 5075g Aztaaa, Még mindig második vagyok szektorban és már csak 3 horgász maradt
B9 - A szák kivételekor láttuk már ez messze van az 5 kilótól : 3750g , tartom a 2. helyet !
B10 - 4350g. Szupeeer ! legrosszabb esetben is harmadik vagyok
B11 - a szektor erősebbik széle : 12325g - Uhh, szép fogás, de ez várható is volt. Jó horgász, jó helyen.

Ebből a méretből jött össze a majd 6 kiló halam
Szektor 3 !! Nem akartuk Apával elkiabálni, de ez majdnem biztosan azt jelentette, hogy meglesz az összetett ifjúsági bajnoki cím !

A számolás szerint Fekécs Ádámnak 1est kellett horgásznia, vagy 2est, jó sok kilóval. Meglátjuk .

Pakolás, kiköltözés, gyors ebéd. Miközben Apa elment üdítőért, páran kérdezték, hogy végeztem. Mondtam nem túl jó a fogott súly és harmadik hely a szektorban. Erre azt mondják, az nagyon jó eredmény és akkor megvan az összetett első hely, mert az Ádám nullázott !
Focikapusos fotó :)
Huhúúúú, bár nem hivatalos a hír, azért nagyot dobbant  a szívem. Eszerint nem jött be a nagyhalas peca, pont amikor leginkább kellett volna. Mármint neki, nem nekem :)

Gyorsan elmondtam a visszaérkező "ősömnek" :) Már reggel megbeszéltük, hogy nem érdekel minket a forduló ifi kupája / amit a legnagyobb fogott súlyra adnak /, az összetett a fontosabb.

Megvártuk a forduló díjkiosztóját, ahol tényleg nem hozzám került a kupa - 6 kiló alatti fogással túl sok reményem nem volt rá. Végigtapsoltuk a díjazottakat és vártuk a fő műsorszámot.

A gyerekek, női díjazottak után jött a /számomra/ legjobban várt kategória. Ifjúsági kategória . .
Dérer Úr szépen felvezette a dobogósokat és miután elmondta, hogy még gyerekként találkozott velem és mostanra egész jó kis horgász lett belőlem.
Nagyon jólesett amit mondott, és mosolyogva vettem át a "hamutartót" :)

Sokan jöttek oda gratulálni, nem csak az úszós kategóriából. Még igazából fel sem fogtam, hogy megvan a kupa, viszont ott volt kezemben, megtapinthattam - tehát tényleg megvaan !

A jövő évi terv már meg is van : a díjat ismét megszerezni és a felnőtt úszósok között előrébb végezni, mint most.
Speciel kíváncsi is vagyok, idén mire volt elég a pontszámom  . .

A jó hírt gyorsan körbekürtöltük a "nagyvilágban" és onnan is jöttek sorra a visszajelzések.
Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki odafigyelt erre a kis hírre :)

2016.09.03.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése