PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2016. július 28., csütörtök

Utánpótlás Országos Bajnokság - Szeged, Maty-ér 1.nap

Eljött az Országos Bajnokság !

Péntek volt az első napja a döntőnek, felsorakozott a teljes U20-as mezőny.

A lehetőségekhez képest, olyan felkészülten érkeztem amennyire lehet, bár azért egy topszettel nekivágni a 3 napnak, több, mint merész.
A lényeg, hogy reggel ott álltunk a köszöntőnél, majd következett a sorsolás.
B26 - amikor kihúztam még semmit nem tudtam a helyről, max annyit, hogy mintha tegnap a közelében gyakoroltam volna. Ahol egy normális halat nem fogtam.
A horgászhelyre beérve láttam, hogy erősen szektor közepén ülök, illetve konkrétan a két szektor közepén. Ilyenkor már túl sok jóra nem számítok.
A beülés után felépítettem az állásomat és nekiláttam a mélységmérésnek. Már gyanús lehetett volna, hogy a tegnapi beállított mélységemhez képest, majdnem egy úszónyit feljebb kellett mennem,
Ez azt jelenti, hogy előttem egy plató van, kicsi domb, amire irtó nehéz lesz felcsalni a halakat.
Tök jó . . .a tegnapi edzés se sikerült túl jól, a jelek szerint ma ott folytatom, ahol tegnap abbahagytam.
Ennyit a negatívumokról, az idő klassz volt, a helyszín szuper !

Elkezdődött a verseny, az etetést a szokott módon végeztem el, majd a kukorica ütemes kupakolásával folytattam azt.
Persze megint törpe volt az első halam. A második és a harmadik is. Ez eddig rendben is van, először ezek a kis undorító, szúrós népek találják meg az etetést. Viszont, ahogy telt, múlt az idő csak nem jött a várva várt pontykapás. Ez már inkább idegesített. Próbáltam feljebb keresni a komolyabb halakat, de ott is törpe jött.
Csali fronton még mindig a kukorica mellett tettem le a voksomat, mert ha csonti vagy pinki került horogra, az tuti törpeharcsát hozott, vagy maximum snecit . .
Egy idő után már törpe se jött, ekkor elkezdtem bizakodni, hogy itt a váltás ideje. A pontyok veszik át az uralmat előttem. Sajnos ez nem így történt. A verseny vége előtt egy órával aztán valami elhúzta az úszómat, de nem úgy, ahogy eddig mindig. Végre ponty ! Mondhatjuk a türelem rózsát terem, de én ebből egy csokornyit vártam :)
Végül ez a ponty mentette meg a becsületet, de ez is csak lelki tapasz volt. 1660gr.
Érdekességképpen, a tőlem balra lévők szintén gyengén fogtak, mind megálltak 3 kiló alatt, volt aki csak 30 gr-al előzött meg. Később tudtam meg, hogy nála volt a víz alatti domb vége . . .
Ezzel a fogott súllyal sajnos a szektor végén zártam a napot, egy gyötrelmes és gyenge horgászattal.
Csak este tudtam meg, hogy a másik szektor 10. helyezettje még ennyi halat sem fogott, nem lettem tök utolsó.
Gyorsan elmentünk vásárolni, ebédelni, majd irány a szállás. Ideje volt kitalálnunk valami mást, mert innen csak előrefelé lehet lépni. Az egyik lehetőség, hogy drasztikusan megnöveljük a bevitt kukorica mennyiségét és nem csak egészben, hanem turmixolva is használjuk azt.
A másik, változtatás a szerelékben. Ha közben horogméretben kell lépni, az majd ott kiderül, mivel a mai nap alapján nem tudtam eldönteni, hogy ott jó úton járunk-e.
Azt írtam már, hogy egy nagyon segítőkész és rendes csapat jött össze a szálláson. Itt volt az ideje, hogy a mai tapasztalataik alapján változtassak a pecámon. Ebben a fő segítséget, Hoffer Ákostól kaptam, akinek a lánya, Réka egy gyönyörű szektor 2-vel zárta a napot. Elmondásuk alapján ők közel 6 kiló kukoricát visznek be a pályára és el is használják mindet !
Huha, eszerint én kb a felével próbáltam megoldani a mai napot ! Meg is van az első módosítás, náluk néztük meg a szerelékeket is, ez is jó támpont volt. Etetőanyagban is volt különbség, bár az alapot ugyanaz a Tímár Mix etetőanyag adta, volt benne egy kis csavar - feketére festették a kaját. Ezt is megjegyeztem . .

Úgy feküdtem le, hogy holnap előrébb kell lépni ! Ákos nagyon korrekt volt és úgy láttam várja, hogy mire jutunk az ő általuk alkalmazott vonallal.

2016.07.08.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése