PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2016. július 20., szerda

Moby Dick és a bottörés

Kicsit furcsa a cím és nem is ennek a bejegyzésnek kellene jönnie, hanem az OB első napjának, de ez a poszt egy kimaradt írás pótlása.
A bejegyzésben történtek pedig picit érintik az OB-t is.

Tehát: Apa már az OB hetén szabadságon volt, részben mert volt elég elintéznivaló a verseny előtt, részben azért, hogy némi gyakorlásra is jusson idő.
A hetet a Moby Dick horgásztavon kezdtük, jó helyszínnek tűnt a rakósbotos pecára. Mint később kiderült választhattunk volna jobbat is, de itt még sosem jártunk, ki kellett próbálni.
Szép napsütésben értünk a tó partjára, bár az igazsághoz tartozik, hogy volt 11 mire a vízpartra értünk. Én a rakóst toltam be, Apa feedereket szerelt. A Piros tavon telepedtünk le.
A várakozásnak megfelelően Apánál jött az első kapás, főleg azért mert én még mélységet mértem, mire ő már szedte a kárászokat . .

Az első hal nálam is kárász volt, sajnos a kisebbek közül. A peca nagy része így telt, szedegettem a különböző méretű kárászokat, amiből annyi volt mint a nyű.
Aztán egyszer csak rendes hal vitte el az úszómat és végre a gumi is elkezdhetett dolgozni !
A fárasztás közben éreztem, hogy nem ponty lesz ez, hanem valami más. Amikor először felbukkant be is bizonyosodott igazam, egy amur volt a horgomon.
A part közelében belekezdtünk a szokásos amur-játékba. Kirohant, visszahoztam és ezt jó párszor megismételtük. A szákolást csak akkor tettem meg, amikor már biztos voltam benne, hogy nem szökik meg.
Gyors fotó és mehetett vissza. Folytatódott a kárászozás, amit én lassan meg is untam.
Apa már korábban megunta és áttelepedett a Fekete tóra,ahol első dobására pontyot akasztott.
Ekkor én már majdnem elpakolva álltam mögötte, a hal visszaengedése után mentünk is haza . .
Ja nem, a WalterLandba :) Szegedre vettünk egy marék úszót, és még pár apróságot.

2016.07.04.

Csodálkoztok, hogy hol marad a címben ígért bottörés?Na arra másnapig kellet várni :(

Kedden a Tökölön található, Varsányi tóra mentünk, ha tehetem itt rakózok, pontyra.
Az első potyka
10 körül értünk ki és sikerült a kedvenc helyemre leülnöm. Bár jó páran voltak a tónál, az én jól bevált árnyas helyem üres volt. Apa is vígan elfért mellettem. Nála megint a feeder került elő.
Én az összeszerelés után szorgalmas kukorica kupakolásba kezdtem, tudtam itt az mindig célt ér el.
Nem is kellett sokat várni, az első pontyom meg is érkezett kb. az etetés után egy órával.
Imádom ezt a fajta pecát, versenyen kívül is. Persze annak is megvan a szépsége, amikor kilószámra húzod kifelé a keszegeket rakósbottal, de amikor egy jobb hal van a gumi végén, azt nehéz szavakba önteni. És be kell valljam, olyan igazán komoly hallal még nem is találkoztam ezt a módszert alkalmazva. A lényeg, hogy szépen jöttek a pontyok, volt, hogy 2 hal között nem telt el 10 perc.
Húzzad csak, húzzad !
Aztán a sokadik pontynál megtörtént a baj . .  fárasztás alatt, tagbontás közben kettétört a negyedik tag . .  Azt hittem elsírom magam, gondolhatjátok, milyen volt így kiszedni a halat, amit a topszettel terelgettem ! Mögöttem a tag, kettétörve, az OB-ra 2 nap múlva indulunk. Azt már csak utána sajnáltam, hogy pont akkor kellett abbahagyni a pecát, amikor odaállt a hal elém.
Brühühühhü
Fülig Jimmy :)
Apa azonnal hívta a bot forgalmazóját, adjon tanácsot mit lehet tenni, le is fotózta és elküldte neki a képet. Az orvosi lelet gyorsan elkészült : nagy baj nincs, a tagok összehúzhatók, pár centivel rövidebb lesz ugyan, de simán használható marad. Megnyugtatásul pedig hétvégére egy új negyedik tag ott lesz Szegeden,zárta sorait Tamás. Ezúton is nagy-nagy köszönet, sokkal nyugodtabban vártam így a hétvégét ! Ettől függetlenül szomorúan pakoltunk össze és azzal a lendülettel elgurultunk a Sügér Horgászboltba. Itt Zoli sietett a segítségünkre a tag renoválásában. Zolinak is nagy köszönet, profi és önzetlen ténykedésért. Csak azt tudtam mondani, ha nagy leszek meghálálom :)
Kb. olyan nagy, mint Apa :) Így a szerdai gyakorlás ugrott, mert a tagnak száradnia kellett és főleg azért, mert pár óránként lakkoztam a törött tagok találkozását. Zolitól kértünk még egy pót-görgőt is, mivel a törésem is emiatt történt. Másnapra érkezett is a görgő.  A szerda így pihenéssel, pakolással telt és főleg szereléképítéssel.
Na, itt már nem mosolygok

Na és akkor itt jön az előző poszt, a -1. nappal .)

2016.07.04 - 05.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése