PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2016. május 14., szombat

2016. évi RDHSZ Szövetségi Csapatbajnokság

Kicsit megkésve írom meg a csapatbajnokság eseményeit, de ez előfordul akkor, ha nem szívesen tekint vissza valamire az ember . .

Azt tudjátok, hogy tavaly ezen a versenyen kapcsolódtam be a Molnár-sziget HE életébe, és akkor még U14-es versenyzőként, én is hozzátettem a csapat fölényes sikeréhez.

Azt azért tudtuk, hogy idén nem lesz ilyen könnyű dolgunk, a Csepel HE meg tud minket szorítani.
Már a verseny előtti szombati nap is jelezte, hogy komolyan veszik a vasárnapi versenyt. Míg tőlünk én voltam kint - a csapat egy része már korábban megnézte a pályát - addig a Csepel részéről 4-en is kint voltak a csatornán. Nálunk több változás is volt a csapatban. Én kategóriát ugrottam és Cserna Anti ellen szálltam ringbe, ami már önmagában is komoly kihívás volt. A helyemre Norbi lépett be, ott jó esélyekkel indultunk. A női versenyzőnk idén is Noémi volt, itt sem kellet nagyon félnünk. U23-ban is új ember a csapatban. A 4 felnőtt versenyzőnkből 2 adott volt. Schmidt Attila és Serman Laci biztos pont volt, hozzájuk csatlakozott Debrődi Attila és Bálint Gyula.
Attila alakította ki a csapattaktikát, ennek megfelelően készültek az etetőanyagok, kerültek kiosztásra az élő csalik. Zelei József, csapatvezetőnk az 1-es pozíciót húzta a csapat részére, ebből Norbi jött ki a legjobban, az 1/1-es helyre kerülve a csatorna szélére. A másik szélére Kassai Adrián került, ezzel szerezve némi előnyt Debrődi Attilával szemben.
A becuccolás után nem sokkal megkezdődött az etetés. Az etetőanyag nagy részét bedobva, bekupakolva juttattuk be rakós távra. A terv az volt, hogy 1 óra - másfél óra után nézünk ki erre a távra, addig megy a snecizés. A verseny kezdetekor így is tett a csapat. Én is ezt próbáltam megvalósítani, de snecik nélkül ez nem nagyon ment . . Ha meg jött sneci, az olyan kicsi volt, hogy elfújta a szél, kiemelés közben. Tőlem jobbra Petrovics Laci pecázott, a Szigetszentmiklós színeiben, őt a tavalyi horgásztáborból ismerem. Neki bezzeg jött a sneci, és nem csak kicsik. Anti is snecizett és csak később ment ki rakóra. Én nagyon szenvedtem, próbáltam 5-6 méterre spiccbottal, majd inkább kinéztem rakóra. Igazán egyik táv sem működött, bár pár hallal gazdagabb lettem. A 3 órás versenyt konkrétan keserves kereséssel töltöttem és egyre inkább lemaradva az ellenfeleimtől. Főleg mikor Anti megtalálta a rakós távon a keszegeket  . .  .
Csapat szinten Norbi jól állt, Noémi szintén. Attila is folyamatosan szedte rakóstávon a halakat, Serman Lacinál is jöttek a kárászok. A pálya túlsó végéről nem jöttek jó hírek, több nagyobb hal elvesztése is nehezítette az előrehaladását a csapatunknak.
3 óra után lefújták az U15 és U20 versenyét. Norbi simán nyert, én simán lettem utolsó . . . Katasztrófa . . Valahogy semmi nem jött össze ott és akkor. A minimum elvárás az volt, hogy Anti mögött 2. helyen végezni, de fényévekre voltam ettől. Tudtam, hogy  csapatszinten komoly hátrányt szedtem össze. Egy órával később lezárult a felnőttek versenye is. Noémi hozta az első helyet, így kozmetikázva az összpontszámunkat. Minden egyes mérlegeléssel látszott, hogy irtó szoros lesz, és nem kizárt, hogy 1 ponton fog múlni az első hely sorsa. Így is lett és a mi kárunkra . .  Ebben én is benne voltam vastagon . .  Ha csak egy helyezéssel előbb végzek, már fogott súllyal mi nyerünk.

A végeredmény

A győztesek sorrendben:
I. helyezett:   Csepel HE                                           13 ponttal, 21620 gr hallal.
II. helyezett:  Molnár-szigeti HE                              14 ponttal, 27840 gr hallal.
III. helyezett: Dolgozók Szigetszentmiklósi HE      21 ponttal, 14890 gr hallal.  

A versenyt záró késői ebéd sem tudta a csalódásomat elfedni . .  ez nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, elterveztük. Jövőre  - remélem már ismét a Csőhídi pályán - vissza kell szerezni a kupát !

2016.05.01.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése