PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2015. szeptember 9., szerda

Egy hét Maconkán

Vasárnap lementünk Mamáékhoz, hogy egy hetes felkészülést meg tudjunk ejteni Maconkán. Elterveztük, hogy hétfőn már indul a mulatság, és, hogy Papa is horgászni fog a turista engedélyével.

Papa 60 év után ismét pecázik
Reggel kimentünk, olyan 10-re kint voltunk. Én kb. 11-re elkészültem, majd Papának is segítettem összerakni mindent. 12-kor végül le tudtam ülni. Én végig rakóztam, mert a múltkori versenyen az nagyon jól ment. Egyet rontottam el hétfőn, hogy nem a nagy tóra, hanem a 3-as tóra ültünk, ahol mint kiderült, alig egy méteres víz van rakótávon.
Az átlagméret
Így nem számítottam nagy halakra, de legalább kicsikre. Betoltam a rakót, dobtam rá pár gombócot, és vártam. Elég lassan sikerült kapást kicsikarnom, de végül csak jött hal. Nem nagy, egy babérlevél méretű kis keszeg. Tovább folytattam, és Papa mellettem 2 percenként mérte, hogy jön a hal. Majd egy nagy szünet és megállt, ez olyan 2 óra körül. Innen már csak 2 órát pecáztunk, nagyjából üresen. Ha jött hal, az nagyon ritkán jött, de legalább kicsit méretes volt, olyan tenyér nagyságú. 4-kor hazamentünk, ebédelni. Ez volt az első nap.

Keddre esőt mondtak, így Én otthon kötöttem igen sok horgot, meg szereléket.

Egy szép veresszárnyú
Szerdán mindenkivel elmentünk a minden évben egyszer meglátogatott tóra, a Robinson szigetekre. Ez  a tó szerintem egy igazi küszöző pálya. De amit most láttam az igen furcsa volt. Annyi rablás volt egy percben, mint még soha. Végig a balin, meg a csuka. Mondom magamban: ide nem is match bot kell, hanem UL pergető bot. Megfogadtam, hogy ide lejövök busszal és pergetek párat. Ádám és Luca végig snecizett. A halőr mutatott egy ilyen, félig hínáros kis elszigetelt tó részt, amiben igen nagy halak éltek. Innen telepítik át a nagy tóba a halakat. Pont etetés volt, így megcsodálhattuk, ahogy az 5 és a feletti halak, hogy eszik a kenyeret. Mondja a halőr nyugodtan üljek a stégre, és próbáljak meg fogni egyet. Azt is mondta, hogy nemrég innen egy 12 kilós pontyot fogtak ki, nézem az nem semmi, mivel magam előtt 3 méteres távolságban csak hínár és vízinövény volt. Mondom jó mindjárt leülök egy bottal ide. Az elején próbáltam kenyérrel, meg "helyi" erjesztett kukoricával, de egyikre se jött kapás. Ekkor elővettem, a mi kis tejsavas kukoricánkat és azzal csaliztam. Negyed óra múlva a kis sneciző úszó eltűnt én bevágtam, de nem lett meg. Az előkén igen nagy horog volt, hogy a kukorica rendesen elférjen. Már három kapást nem  sikerült megfogni, mikor negyedjére elment az úszó végre sikerült megakasztanom valamit. Nem húzta nagyon, de volt egy hal a horgon.
Luca éppen pihen
Egy kis vörösszárnyú. Visszadobtam, majd jött még egy. Ekkor már Papa is mögém jött és pont nem arra néztem, mikor az úszó elment és a hal megakasztotta magát. Azt érzem, hogy valami rángatja a bot végét. Egy nagyobb, de nem olyan nagy vörös volt. Szép kis halak voltak. Ebédeltünk, majd ugyanoda visszamentem, de már nem volt annyi kapás. Összesen még egy halat fogtam, a pontyok elkerültek. Vége is lett a napnak A két kicsi szépen végigsnecizte a napot, ha Ádám nem is mindig horgászott, legalább Luca élvezte.
Összepakoltunk, és elmentünk, megköszöntük a halőrnek, hogy ilyen jó helyet mutatott, meg, hogy ilyen kedves volt. Azért ritkán látni ilyet.

Másnap már Apával mentem le, mert szerdán érkezett, hogy vigyázzon ránk, mert Mamáék elmentek orvoshoz a Balatonra. Így aznap Apa, Ádám, Luca és Én megint Maconkán voltunk, de most már csak a nagy tóra mentem, mégpedig a gátra. Szokás szerint Apa gyorsan felállította a cuccait, és már horgászott. Azt nem is kell mondanom, miközben Én szépen rendezkedtem, szereltem Apa már fogott két halat pickerrrel. Én végül kész lettem és betoltam a rakót. Szépen megalapoztam kajával, majd vártam. Nekem szokásom a fenéken kezdeni, mivel először a hal oda megy a kajáért, majd ahogy melegszik a víz egyre jobban jön fölfelé. A legelső hal igen nagy dévér volt. Mondom ez mindig jó kezdésnek.
Akcióban

Ezután szépen jöttek a halak, voltak nagyok meg kisebbek, de nem volt babér méretű. 9 kilót akartunk elvinni, és azt rendesen meg is fogtuk. Apa is húzta, meg én is. Ádám nagyon jól videózott, bár van mit még tanulnia. 5-6 órát voltunk kint és szerintem meg lehetek elégedve az eredménnyel, ami hal jött az közel 5 kiló ezt tartottam meg a többi, ami kicsi volt azt beleszámoljuk durván 7 kiló meglenne. Luca is nagyon ügyes volt, végig mögöttem ült és tanult, hogy kell csalizni, kiszabadítani a keszeget és vissza engedni. Nagyon jól megy már neki, talán majd meg is tudja fogni a nagyobb halat, lehet, hogy Ő is nagy horgász lesz. Összepakoltunk, mert még Mamáék előtt akartunk hazaérni, hogy Apa már majdnem készre megpucolja a halakat. Luca és Én segítettünk neki bezacskózni és eltenni a mirelitbe, akkora már Papáék is látták a keszegeket :)
A kilós kárász
Amúgy még nem mondtam lehet, hogy a láda eladásra fog kerülni, egy jobb láda miatt. Van már érdeklődő a láda iránt, lehet ha el tudjuk adni lesz egy jobb Rive ládám, majd meglátjuk

Péntek reggel Viktorral is kimentünk edzeni, majdnem úgy mintha verseny lett volna, csak egy óra csúszással volt, de mindent úgy rendeztünk, hogy nekem majdnem egy és fél óra alatt kész kellett lennem a  felszerelés ügyben láda meg ilyen felállításban. Meg is volt, majd mintha Viktorral versenyeznék, Én a rakóval, Ő meg a 6 méteres spiccbotjával, meg néha matchel, de végül azt nem nagyon erőltette, mert ugyanaz volt mint közelebb, csak matchel lassabb. Az előző napokból tanulva ugyanazt csináltam. Az elején nekem ment nagyon, majd leállt.
Viktor álomszép hala
Amikor nekem leállt akkor Viktornak ment. Majd 12-kor elkezdtünk össze pakolni. Nem használtam el mindent, de arra rájöttem, hogy itt ha szúnyoggal vagy akkor mindig van kapásod, de akkor jön kicsi is meg nagy is, de ha 3-4 csontit teszel fel akkor, bizony rendesen kiküszöbölöm a kicsiket és csak a nagyok jönnek. Nem földdel etettem, ami megint lehet, hogy versenyen más lesz. Persze a nap halát Apa fogta, egyszer csak egy szép kilós kárász húzta el a picker spiccét. Mondjuk Apa szerint Viktor veresszárnyúja volt a szebb, én döntetlent hirdettem :)De nekem egy hét elég volt, hogy jó információt szerezzek a tóról. A versenyről másik cikkben olvashattok.


2015.08.24-08.28.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése