PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2015. május 31., vasárnap

RDHSZ csapatbajnokság - Csepel, Csőhídi versenypálya

Eljött a várva várt nagy nap ! Most először horgászok igazolt versenyzőként és az első bevetés mindjárt a Ráckevei Szövetségi Bajnokság döntője.

Szombaton már alig tudtam aludni, csak az járt a fejemben, hogy a holnapi eredményem a csapat összeredményét is befolyásolja, nem csak a magamét.
Eddig, ha gyengén horgásztam, az csak az én eredményemre volt hatással, de ez most más.

Noémi tanácsokat oszt
Reggel fél hétre lent voltunk a pályán, a csapat egy része már ott készülődött. A csapatkapitányunk -Schmidt Attila- nagy munkában volt, ő állította össze az etetőanyagot. Én is kivettem a részem belőle, egy rostálás erejéig. Egy óra múlva ott álltam egy csomó etetőanyaggal, 2 snecizőbottal és a csalihoz kapott limites dobozokkal. 7 körül megérkezett József a verseny szakosztály vezetője is és mondta, hogy az ígért háttértámogatás a versenyre nemsokára érkezik. Egy többszörös magyar bajnok horgász: Devecseriné Rimmer Noémi. Komolyan mondom lesápadtam . . elég ciki lesz, ha előtte fogok bénázni. Kaptam még valamit : József átadta a csapatmezemet ! Szponzorok rajta itt is, ott is és a lényeg: Klubvilágbajnok csapat !  Ezt Apa már mondta nekem, de igazából hittem is, meg nem is. A csapat 2011-ben megnyerte a klubvilágbajnokságot, eddigi egyetlen magyar csapatként !


Elkezdtem kiépíteni az állásomat, közben megjött Noémi, gyorsan bemutatkoztunk egymásnak. 8 kor József elment leadni a végleges nevezést és sorsolni. Az U14 került az egyik végére, a női kategória a másikra, köztük a felnőttek.
A sorsoláson 2-es helyet húzott József, így pont középen horgásztam, ami nem a legjobb, de legalább jól láttuk, mit csinálnak a vetélytársak. A sorsolás utáni egy órában lehet még segíteni, aztán egyedül maradok a szektorban. Limitmérés, utána csali felporzása, bekeverése. Az összerakással gyorsan megvoltam, volt kb egy órám a mélységeket , eresztékeket kimérni. Kezdés előtt 10 perccel kezdtem meg az etetést. Alapból snecire horgásztam, 3 méteres spiccel. Erre alapoztam be, némi darabos anyaggal kiegészítve. Dobtam pár gombócot a rakós távra is. A verseny kezdete előtt 5 perccel jött az első dudaszó, majd indult nemsokára a verseny.


Az elején lassan indultam be, de aztán kezdtem felvenni a ritmust. Tőlem balra a szigetszentmiklósi srác kicsit jobban szedte a sneciket. Noémi sokat segített a tanácsaival, így kezdtem bal kézzel etetni, jobbal kezelni a botot. Ennek meg is lett az eredménye, mikor a bal oldalamon leállt a fogás, jobbon igazából el sem indult. Apa és Noémi folyamatosan nézte a fogásokat és úgy látták, hogy amíg a többiek 1-1 halat fognak, én annyi idő alatt 2-3at. Ez pedig jó hír, csak tartson ki a végéig. Az etetés technikáját is variáltuk, hol a sneciző anyag ment be, hol keszeges és néha földes szúnyog.
A világbajnok felső :)
Ez így is ment 2 órán keresztül. Úgy éreztük magabiztos előnyünk van, nagy baj nem lehet. De a peca már csak olyan, hogy közben is változnak a körülmények. Nálam ez azt jelentette, hogy úgy leállt a kapás, hogy minden 20. dobásomra jött csak hal. Arra gyanakodtunk, vagy nagy hal állt be, vagy változott az áramlat. A 4-es spiccel próbáltam az etetés alá nézni, de az sem adott halat. Próbáltam közelebb menni a nádhoz, ott sikerült egy nagyobb halat szereznem. De aztán megint csönd .  . Apa ötlete volt, hogy jöjjek egészen közelre, a parttól fél méterre. Ez lett a megmentőm, mivel itt a kis snecik hada várt. Ezeket nehéz volt megakasztanom, de akció az volt bőven. Az utolsó 20 percben innen szedtem a halaimat. Az idegesítő az volt, hogy a jobb oldalon a csepeli kis srác nagyon elkapta  ritmust és szép darab halakkal zárkózott. Egy valamiben bíztam, hogy az első 2 óra pecája alatt szerzett előny kitart a végéig. Megmondom, már nagyon vártam, hogy vége legyen. 5 perccel a vége előtt duda, az utolsó 5 percben még kivarázsoltam 4-5 snecit és már vége is volt.

3 óra snecizés . . . Apa és Noémi szerint nem volt rossz peca, bár nagyon sok holtidő van még a horgászatomban : horogszabadítás, csalizás, ebben kell gyorsulnom.

Már jöttek is mérlegelni, a baloldalon kezdték: 1770g és már léptek is oda hozzám: 2810g ! Így is számoltuk, 3 kiló alatt kicsivel. Jó pecával 4 kiló fölé lehet menni a 3 óra alatt.
Jött a jobb oldali csepeli versenyző : 2040g !  Hurrrrráááááá !
Megnyertem a kategóriát, rajtam nem fog a csapat sorsa múlni :) József érkezett és boldogan csapott a kezembe: Szép volt, Milán !
Noémi is gratulált és azt mondta szépen pecáztam, bár még sok tanulnivaló van, de ezt én is így gondolom.
A bizonyos 14410g
A mérlegelés ment tovább, az U18as versenyzőnk szoros menetben, de beelőzte a riválisát. Ez már 2 első hely, kiindulási alapnak nem rossz. Közben szendvicset majszoltam, ittam, mert  a verseny alatt erre nem volt időm. Elkezdtünk elpakolni és közben nagyon örültünk az eredménynek. Később Apa elment fotózni, mivel a felnőttek versenye még egy órán át tartott. Addig én mindent letakarítottam, elraktam az autóba. A horgászathoz ez is hozzátartozik. Ezenközben véget ért a verseny. Elsétáltam a pálya végére, ahol már a felnőtteket mérlegelték. Apától ott tudtam meg, hogy a női első hely is megvan, Heni legyőzte a tavalyi országos bajnok Rudnay Csillát - pár dekával ! Ez már 3 első hely.
Bajnokcsapat!
Jöttek hírek a verseny alatt, hogy a csapatkapitányunk magasan a legtöbb halat fogta, tehát elvileg volt 4 első helyünk, a nyolc lehetségesből - alakul a terv :D
A következő mérlegelésnél kiderült, hogy egyre közelebb a kupa, mivel a csapatunkból Serman László is hozta a szektoregyet. Utána jött Schmidt Attila fogása, ami egészen elképesztő volt : 14410g - ha majd egyszer ide el tudok jutni . .
A nyerő páros !
Ez eddig 5 első hely ! Szerintem már matematikailag se tudnák elvenni tőlünk a dobogó legfelső fokát. Erre jött a hab a tortán a D szektorban, a csapatunkból Tremmel Balázs pár dekával elhozta az első helyet. 6 első hely a 8-ból! Ehhez jött még 2 második hely, 10 ponttal zártuk a versenyt, ez pedig aranyat ért !

A számolgatás alatt hallottam, hogy a második a Csepel csapata lett 16 ponttal, harmadik a Szigetszentmiklós.

Köszönöööm !
Rövid pihenő és egy üdítő után jött is az eredményhirdetés. József átvette a kupát, amit 3 év után sikerült visszaszereznie a csapatnak. Tök jó, hogy ennek én is részese lehettem ! Az aranyéremmel a nyakamban zártuk a napot. A fotózás után mindenki gratulált mindenkinek, szuper nap volt.
A végén megbeszéltük még, hogy június 14-én találkozunk legközelebb, az egyesületi csapatbajnokságon.

Van 3 hetem gyakorolni a snecizést, mert lesz még itt pár verseny és én akarok a leggyorsabb és legjobb sneciző lenni. Majd egyszer . . Első körben Apával megbeszéltük, hogy jövő hét szombaton indul a sneciző edzés.

Köszönöm, hogy részese lehettem, köszönöm Noémi a sok segítséget !

2015.05.24.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése