PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2014. augusztus 6., szerda

Visszatérés a CarpLove-ra

Szerdára pecát terveztünk, a Carp Love-ra. Ezúttal Ádámot is vittük, és még Ákost is sikerült elcsalnunk. A múltkori harcsázáshoz hasonlóan próbálkoztunk. Ákost felvettük reggel és már indultunk is. Múltkor gilisztára jöttek ezért ezzel próbálkoztunk. Apa még betett egy sima parasztkolbászt hátha azzal is sikerül fogni valamit.
Bedobtuk a botot, mindenkinek giliszta volt feltéve kivéve Apának, mert ő bízott a kolbász darabban. Persze senkinek nem volt kapás és egyszer csak Apának eltűnik az úszója és rajta volt a hal. De a 18- as főzsinór nem annyira bírta, mint múltkor, így elszakadt. Egy-két kapás volt, de az mind beszakadt. Ákosnak is, Apának is, és szegény Ádámnak semmi. Egyszer csak gondoltam átváltok kolbászra, mert már mindenkinek az volt a csali és jöttek a kapások. Bedobom, tíz perc és kapás. Bevált a parasztkolbász. Megdöntöttem a múltkori harcsa rekordomat. Pár dobás után Ákosnak jött egy nagy kapás, de sajna a part mellett kiakadt a szájából, így nem lett meg. Utána még egy kapás jött nekem, gyors bevágás után pár perc alatt partra került egy 2.84 kg-os afrikai harcsa ezzel a rekordomat újra sikerült megdöntenem. Ezután Apa fogott egy kis halat, majd Ákos kezdte el kiszedni a kishalakat.
Már a peca végéhez közeledtünk nekem volt még egy akasztásom, de bement a növények közé, így leszedte magáról a horgot.

2014.07.30.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése