PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2014. július 6., vasárnap

Úszó tesztből, pergetés

Apával az Ordas-tóra készültünk. Úszóbeállítás meg ilyenek, ezért lementünk a kis Dunára kisúlyozni a szereléket.
Leértünk Én gyorsan beállítottam mindent, Ádám közben spiccezett, eredménytelenül :(
Apa mondta, vigyük el az UL pergető botot, egy próbát megér. Én beraktam és az úszóteszt után ki is próbáltam. Nem sok eredménnyel. Egyszer csak előttem úszik valami nagy árnyék. Gyorsan elé dobok, de mintha a gumihal ott se lenne, úszott tovább.Közel méteres csuka volt !Szép lett volna azzal megküzdeni !
Mivel nem volt semmi kapásunk, feljebb mentünk a szennyvíz befolyóhoz.
Amikor lejöttünk még senki nem volt ott, mire visszamentünk 2-en is pecáztak ott és velünk együtt érkezett még 3 horgász.
Gyorsan lecsaptam a bal szélső helyre, a nád mellett. Gumihallal dobálgattam. Próbáltam az akadókat elkerülni.
A horgász aki közvetlenül a befolyónál pecázott, sorra szedte a dévéreket és dobta is vissza. Mellette a srác fogott egy kis balint, pergetve.
A sokadik dobásra a nád elé, a vontatás során éreztem hogy valami beleakadt. A csali nem felém jött, hanem elfelé távolodott. Gyorsan kiáltottam Apának, hogy hal !
Mire Apa odaért, már a part mellett volt a halam ! Kősüllő !!  De milyen szép !
Kicsit  benyelte a csalit, de sikerült kiszabadítani. és a hal ment útjára.

Később már nem jött semmi, de ide még visszajövünk ! Van itt hal, mivel a gumihalaim farkát leharapdálta valami . .

2014.07.04.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése