PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2014. július 5., szombat

Kirándulás a Robinson-szigeteken

A Robinson - szigetek
A három horgász
Papa, már régóta kinézte ezt a tavat, és végre volt alkalom, kijutni a tóra. Először, véletlenül a mellette lévő, Szécsényi tóra jutottunk el. De végül megtaláltuk a tavat. Gyors összeszerelés, csak a matchbotot vittem magammal, mivel gyereknek, csak úszózni lehetett. Én bedobtam a szereléket, próbálkoztam, de semmi. Egy óra eltelhetett, mikor elhatároztam, Papával és Lucával - mert ő is velünk volt, meg persze mindenki - hogy körbe járjuk a tavat. Addig átadtam a stafétát Ádámnak, hogy figyeljen a botra. Mi végigkérdeztünk mindenkit, aki horgászott a tavon: Náluk mi újság? - de senki nem fogott semmit. Mikor visszaértünk, Ádám és  a bot ugyanúgy volt, mint ahogy hagytuk. Én vissza vettem a botot, és közelre húztam, hátha egy snecit sikerül fogni. És sikerült is. Ez is valami.  Utána átadtam a botot Lucának, hogy neki is legyen sikerélménye, és már jött is a hal. Azután, Ádám fogta a botot, meg persze a halat. Ez így ment végig. Jó sok snecit fogtunk. A végén Ádámnak beesett egy szép bodorka. Mikor megálltak a snecik, előjöttek a kis keszegek. A végén, Én is fogtam egy szép keszeget, bár persze nem akkorát, mint a rekordom.
Ádám és a bodorka
Luca és az egyik sneci, a sok közül

Jó peca volt, máskor spiccbotot hozunk, mert azért matchbottal nem olyan élvezetes, snecizni.

2014.06.29.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése