PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2013. július 21., vasárnap

I. Maconkai Napsugár Nemzetközi Kupa

Ismét eljött a Maconka Barátai Kupa újabb fordulója.

Jó korán odaértünk Apával, mivel Szilveszterrel is kellett találkoznunk, aki hozott nekem egy 6 méteres spiccbotot.

A sorsolás gyorsan ment, felnőtt kategóriában nem volt sok nevező. Gyerek kategóriában 4 -en jöttünk össze. Háááát . .finoman fogalmazva, nem a legjobb helyre húztam magam.
Azt már tudom, hogy a szektor széle a jó hely, oda érkezhet hal oldalról is és szemből is.

Beérkeztünk, kiválasztottam az megfelelő úszót és felszereltem a spiccet  is és a matchbotot is.

A verseny 8.30kor indult és ugyanaz volt mint  a múltkor. Több mint egy óra hal nélkül - ha az egy darab törpeharcsát nem számítjuk . . .

Később beesett egy kis ponty távolról, de ekkor már eltelt 2 óra  versenyből és mindenki jobban haladt mint én :(
Viktor és Kamilla, egy korábbi versenyen

Ekkor viszont megjött VIKTOR !!!!
Ő Apukám másod-unokatestvére és már 20 éve pecázik, pár versenyt már látott. Elkísérte az egész család is: Kamilla, Attila és Böbe. Viktor gyorsan átnézte a területet, a vizet, szerelékem és pár változtatást ki is próbáltunk.
A folyamatos csonti lövéssel végre megindultak a kárászok ! Nagyon rám fért már !

Viktor nagyon rendes volt és lelkes is, nélküle sose kapaszkodtam volna fel a dobogóra. KÖSZI VIKTOR !
A verseny vége előtt 1 órával neki el kellett mennie, a vége felé még egy kis ponty beérkezett, de ez is elég volt a 3. hely megtartásához, mert bizony a részmérlegelésnél már látszott, ma én nem tudom megszorítani Zsófit és Gergőt. Valamivel több mint 3 kilóval zártam a versenyt.


Így aztán 2 fordulóval a vége előtt Zsófinak van egy kis előnye, nekem kb. ugyanakkora Gergőhöz képest.
Tényleg izgalmas lesz a vége !

Ha viszont legközelebb Viktor lesz mögöttem segíteni, akkor tuti meglesz a győzelem!

Haldorado összefoglaló  a versenyről

2013.07.20.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése