PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2017. május 9., kedd

Kárászvadászat a Mobyn

A múltkori versenyen felbuzdulva ismét kiírta a tó a Moby Kárász Kupát.
Majdnem természetes volt, hogy nevezek rá, de most Dobi Anti csapattársamat is elhívtam.
Szombat reggel így ketten vártuk a sorsolást a tó partján. Egyikünknek sem volt különösebben szerencsés a keze, mivel a szektor közepére kerültünk, de legalább egymás mellé :)
A kipakolásra túl sok idő nem volt, de ide nagy készülődés nem is kellett. Persze, mondom ezt úgy, hogy a hátam mögött Apa keveri be a kaját, földet.
A rajtra már fel volt szerelve minden topszettem, matchbotom - bár ha megy a hal a matchtávra nem akartam kimenni.
Pisztolylövésre indult a verseny, és pár perccel kezdés után megvolt az első halam. Nem volt nagy, de legalább picit megnyugtat, hogy nem fölöslegesen dobtam be a vízbe a haltartó szákot.
A gond inkább az volt, hogy a szomszédoknál is megindult a hal, méghozzá jóval sűrűbben és jobb átlagsúllyal, mint nálam. Anti fej fej mellett haladt a szektor szélén horgászó sporttárssal.
Az idő teltével egyre inkább kezdtem lemaradni mögöttük, a verseny felénél már szinte behozhatatlan volt a hátrányom. A másik rossz hír az volt, a bal oldali szomszédom is elkapta az ütemet / a múltkori versenyen ő végzett az első helyen, nem sokkal megelőzve engem / és szépen gyűjtötte a kárászokat.
Összeszorított foggal szákoltam a halaimat, de látszott, hogy ez a hajó elment, ebből itt ma nem lesz dobogó. Most már csak azért szurkoltam, hogy Anti megnyerje a versenyt és megtartsam a negyedik helyem a felnőttek között.
A verseny 6. órája végén ismét pisztolylövés jelezte a zárást, jöhetett a mérlegelés.
Nagy örömömre Anti közel 2,5 kilós előnnyel megnyerte a versenyt és én szintén 2,5 kiló előnnyel megtartottam a negyedik helyet. Ma ennyire volt elég a szákba kerülő több, mint 15 kiló hal.
A díjkiosztó gyorsan lement és már indultunk is haza. Illetve nem egészen haza, mert útközben egy soroksári kis tavat megnéztünk, tervezve egy másnapi pecát. A tó nagyon megtetszett nekem, ott el is dőlt, hogy holnap kora reggel itt kezdünk, megpróbálok rakósbottal pontyozni kicsit.

2017.04.29.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése