PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2016. június 21., kedd

RDHSZ EGYESÜLETI CSAPATBAJNOKSÁG

Képzeljétek, hol volt horgászverseny ! A Csőhídi - pályán !

Amikor először meghallottam, hogy a dömsödi csatornáról ide került a verseny, nagyon megörültem.
Szorgos szomszédom :)
Az öröm akkor kezdett alább hagyni, amikor olyan hírek jöttek, hogy hal az nem nagyon van a pályán. Hittem is, meg nem is.
A verseny előtti napon lementünk gyakorolni, terveim szerint halat majd matchbottal fogok, mégpedig a gyorsan áramló Kisdunán . .  A terv jó volt, csak a halak nem nagyon akartak benne partnerek lenni benne.
A szombat alapján tényleg úgy nézett ki, hogy jön az aranyigazság:
Azt a halat és ott kell megfogni, ami szembejön :)

Szép volt, fiúk !
Az egyesületünk több csapatot is kiállított, én a felnőttek mezőnyében horgásztam, illetve próbáltam horgászni . .
A 4 fős csapatunk 2 úszósból és 2 fenekező versenyzőből állt és az összpontok alapján rangsorolták a csapatokat.
A verseny egy katasztrófa volt. Önmagárt beszél a tény, hogy volt olyan 4 fős csapat, aki 4 óra alatt éppen hogy 1 kiló feletti súllyal zárta a versenyt. Az én csapatom 5. lett, kicsit ügyesebb pecával a 4.hely is elérhető lett volna. Igazából azt az 1 pontot én is összeszedhettem volna, ha végig snecizek, de próbáltam kint horgászni - csekély sikerrel.
A végén Molnár-Sziget / Sügér Horgászbolt csapatunk végzett az első helyen, az egyes csapatunk a harmadikon. A csapatunk utánpótlás versenyzője, Norbi pedig kategóriájában végzett az élen.
Végül is egy jó hangulatú, baráti versenynek lehettem részese.
Az már csak hab a tortán, hogy a díjkiosztónál legjobb ifjúsági versenyzőként,
 én is kaptam egy kupát !

Köszönöm szépen RDHSZ !

Mindenekelőtt pedig nagy-nagy gratula Algayer Zolinak és csapatának a győzelemhez !

2016.06.12.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése