PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2016. április 17., vasárnap

Először a Mária-csatornán

Az előző posztomban már láthattatok egy szuper képet, ami egy általam eddig nem látogatott helyen készült. Ez pedig nem más, mint a Balatonújlak közelében található versenypálya, Mária-csatorna.
Sokat hallottam már a pályáról, de sose jutottam még el ide. Most több ok is adódott, ami miatt felkerekedtünk Apával.
A legfontosabb ok, hogy április végén itt lesz versenyem a Top Mix kupán. 2 napos verseny lesz és nem akartam úgy érkezni, hogy a szombati versenynapon találkozzak először a vízzel.
A másik ok, hogy ezen a hétvégén egy kisebb verseny volt a területen, így onnan is tudtam információt szerezni. Volt még harmadik ok is, de azt majd közben elmondom :)
Nem indultunk túl korán, mivel úgy terveztük, hogy 11re érünk le, akkor még kb 1 óra lesz hátra a verseny első fordulójából. Akkor majd fotózok és nézem a csapatokat, techni
kákat.
Gyönyörű napsütéses időnk volt, de az út így is majdnem 2 óra volt a Balaton túlsó, déli csücskébe.
A csatornát gyorsan megtaláltuk - Tamás, köszönjük a pontos itinert :) - ahogy a versenyt is.
Leparkolás után, az autóból kiszállva már egyből a pályára vetettük tekintetünk. És mit láttunk ? A többség nagyüzemben snecizett. Talán csak a baloldali 5 helyen rakóztak, de az ütem nem volt túl jó, amivel rakón szedték a halat, ha egyáltalán szedték . .
Egy ideig tátott szájjal néztem Nagy Benedek snecizését, mert bár láttam Velencén, mindig rá tudok csodálkozni. Egyenletes ütem, halvesztés alig, káprázatos, de tényleg.
Ezzel már el is árultam, hogy a Colmic csapat is ott vitézkedett, mellettük a Garbolino csapata és még sokan m
ások. Alaposan kielemeztük a pályát és közben gyűltek a jobbnál-jobb képek.
Közben a délelőtti fordulót le is fújták, szemmel láthatóan az végzett az élen aki a snecizést nem cserélte le a rakózásra. 2 kiló feletti eredménnyel már a szektor 2 közelében lehetett lenni.
A 2 forduló közötti szünetben sort kerítettünk a 3, egyben legfontosabb dologra, a tesztelésre.
Mégpedig az új rakósbotom tesztelésére !!! A botot ide hozták a versenypályára és alkalmam volt kipróbálni azt. Kaptam némi etetőanyagot, csalit és már építettem is a horgászállásom, persze tisztes távolban a versenyzőktől. Egy valamit elfelejtettem említeni: a szikrázó napsütés mellett egy dolog volt, de az megkeseríti minden horgász életét: SZÉÉÉÉLL !  Jó nagy szél . .
Néha komolyan gondolkodtam, hogy be se tolom a rakóst, mert eltörik . . Szóval, nem volt vicces, de a szélcsendes időszakokban prímán muzsikált a bot.
11,5 méteres, könnyű, a gumizás tökéletes volt a pályára - de akár Maconkára is. Első látásra szerelem :)
Én a snecizést nem próbáltam, azt majd a TOP MIXen nyomom eleget:)
Amíg tartott az etetőm szépen jöttek a kisebb-nagyobb keszegek, néha snecik. Nagyon jó kis gyakorlás volt, a végén még váltottunk pár szót az ott versenyzőkkel, majd a bottal a hónom alatt távoztunk.
Rövid, de hasznos és tartalmas látogatás volt, de tudom 2 hét múlva már nem egy "laza kirándulás" vár rám.
Most pedig egy hetem lesz Maconkára felkészülni, mivel újabb szezon indul és már azt is nagyon várom, pedig közben az egyesületünknek háziversenye lenne az Aranypikkelyen. Viszont választanom kellett és az éves felkészülésembe, versenyeimhez ez a sorozat tökéletesen passzol, így április 16: Maconka Szuperkupa !

Más: Ha már új bot, akkor itt kell megemlítenem, hogy a balatoni kirándulás előtti estén kaptam még egy botot. Egy igazi ritkaságot, de ezt egy fotó mutassa meg inkább. Ezzel a bottal indulok hadba idén, azon halakra vadászva, akik nem jönnek ki rakós távra :)
Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek aki részese volt az ajándéknak, nagyon örülök a pálcának, igyekszem nem szégyent hozni rá !

2016.04.10.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése