PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2014. július 1., kedd

Maconka - Tóparti Randevú Kupa

A rakó
Ádám egyik szebb pontya
Korán reggel indultunk, Maconkára. Egészen jó időnek néztünk elébe. A tóra érve, gyorsan mentünk regisztrálni. Jött a sorsolás, a gyerekek is lassan gyűltek, mert az tudni kell, hogy 9 gyerek nevezett. A gyerek sorsolásnál kiderült, hogy egy gyerek nem tud eljönni, így csak 8-an leszünk, de ez még mindig sok, a 6 rajthelyes tavon. Sorsolásnál már megint a legrosszabb helyet húztam...persze, hogy a közepét, Ádám meg mellém, szuper.  Mondom ezt a versenyt biztos nem nyerem meg. Megjött Viktor, neki is elmondtuk, hogy hova húztunk. Bemenetel előtt elmondták, hogy átrendezik a verseny szakaszt, mivel sehogy se férünk el, le kellet vágni a nádat. Ezzel 1/2-1 óra elment. Viktor még gyorsan hazaugrott csontiért, mert elfelejtett hozni. Én addig beállítottam a végleges helyemet.
A verseny utáni páros-Hegedűs fogás
A dobogósok
A két Dénes és az egy Kiss
A verseny elkezdődött. Nekem 1 óráig nem volt semmi. Próbáltam matchel, feederrel, rakóssal, de semmi. Zsófi se húzott jó helyet, de feederrel simán megfogta a nagyobb halakat. Azt vettem észre, hogy mások is alig fogják a pontyokat. Mióta csíkos sügeret telepítettek ebbe a tóba, azóta nagyon nehéz pontyot fogni. Ez azért van, mert a sügér nem engedi az etetéshez a pontyot, így nagyon sok sügeret fogtunk az egész versenyen. Mellettem, Dominik belejött a sügérfogásba. Több mint négy kilót fogott csak sügérből. Zsófi a pontyokat kezdte el fogni, de most sokkal kevesebbet fogott. Ádám is fogott halat, senki nem nullázott.  Az utolsó két órában kockáztattunk, átálltunk rakósra, és akkor meg jöttek a sügerek. Jó sokat fogtam. Beesett egy ponty is. De sügereket csak fogtam, és fogtam és a végén derült ki, hogy több, mint 10 kg sügeret fogtam. Az össz. eredmény 12 kg. Zsófinak 15 kg, a kis tesójának pedig 14 kg volt. Így Én lettem a harmadik, és ha sügér nem jön ezt az eredményt se érem el. Középső helyről ennél jobbat nem is lehetne.
A 3. helyezett és a sorsolás nyertese
Utána kimentünk, megebédeltünk, és jött az eredményhirdetés. Mindenki megkapta a kupát vagy az emléklapot. Még közben volt sorsolás, és Ádámot kihúzták, így nyert egy 5 méteres spiccbotot. Utána a szokásos fotó, és indultunk haza.
Ezzel az is eldőlt, hogy a maradék versenyeken nyernem kell és úgy meglehet az összetett első hely. Ja és a következő menet az Előtározón . . nem lesz semmi.

2014.06.21.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése