PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2014. július 29., kedd

Keszeges nap Maconkán, Ádám társaságában

Ezt a bejegyzést megint Ádám írta !

Csütörtökön amikor felébredtem, nagyon álmos voltam, de Papa mondta, hogy készülődjek, mert ma peca van !
Milán Józsi bá-val már elindult korábban a tóra, mi felvittük még Mamát orvoshoz. Ahogy Papa visszaért, pakoltunk a  kocsiba. Amikor kiértünk Maconkára, Papa a halőrházhoz ment, és kért belépőkártyát. Egyből indultunk Milánékhoz, hogy Én is tudjak horgászni. Gyorsan összeszereltük a picker botot és ment is be a vízbe a cucc. 5 perc sem telt el, már jött is az első keszeg. Nem volt túl nagy, de kezdésnek megfelelt. Aztán újradobtam és csak jöttek a keszegek sorban, sorban. Milánnak is beesett közben egy keszeg a feederre. Később Milán kérte, hogy cseréljünk botot, így átültem a feederhez. 10 perc és dévér jött megint ! Milán mondta, hogy ez nem ér ! :) Aztán pisilni mentem, Papa pedig odaült a botomhoz, így Ő is fogott egy keszeget ! Ahogy visszaértem ültem a botomhoz, de több kapás nem jött. Milán közben átváltott matchbotra és fogott néhány snecit, dévért. Aztán Pista bának, hirtelen kapása lett, nem is kicsi. 4-5 perces fárasztással meg is volt a nap egyetlen pontya. Aztán még egy szép dévérkeszeget is fogott.

Egy gyors pakolás után indultunk is haza, jó kis peca volt.

2014.07.24.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése