PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2014. július 3., csütörtök

"Első peca" az Élmény-tavon

Apa egyik pontyja
A visszaengedés pillanata
Igazából nem az első peca, csak a versenyen kívül ez az első peca a tavon. Miután ezt a tavat megnyitották, már rég óta menni akartunk ide pecázni. A verseny után megbeszéltük, Dérer Úrral , hogy rakózhatok itt bátran,  megbeszéli a halőrökkel és jöhettünk nyugodtan. Ezután Viktor is elakarta hozni Kamillát, hogy neki is legyen sikerélménye.
Kamilla szürke harcsája
Kamilla, és Viktor

 Másnap reggel kb. 8 körül kiértünk a tóra. Láttuk, hogy Viktorék épp becuccoltak. Mi kiváltottuk a napijegyet, és mi is követtük Viktorékat. Bepakolás után, Én gyorsan felszereltem a ládám, mert meg akartam próbálni a tegnapi módszert, a rakóval csíkos sügérre pecát. Én gyorsan kész is  lettem, Apa összedobta a feeder botot, és indulhatott a peca. Én egy kis ideig csak sneciket fogtam, Apa gyorsan akasztott egy koi pontyot. Mellettünk, Viktorék is fogták a kis halakat, és egyszer csak nekem meg elindult a sügér, de mintha valami elzavarta volna őket, eltűntek. Jó ideje nem jött semmi, így Én is átálltam feederre. Nekem is megjött a koi ponty. És így fogtuk Apával a koikat. Egyszer nekem, egyszer Apának jött. Néha beesett egy-egy csíkos sügér. Mellettünk, Kamilla fogott egy szürke harcsát, az volt ám a meglepetés. A vége fele megjött Böbe, és Kamilla testvére, Attila. Rövidesen nekik már menni kellett, így Viktorék összepakoltak és elindultak hazafele.
Én, és az aranyhalam

Egyik pontyom
 Apa még fogott egy kárászt, és megállapodtam vele, hogy utoljára bedobunk, és ami jön az lesz az utolsó hal. Apának egy csíkos sügér jött. Nekem is megjött az utolsó hal, egy olyan  jött amire nem számítottam. Egy aranyhal ! Nagyon szép volt. Mindegyik halat, fotózás után visszaengedtünk épségben.

 Mikor hazaértünk megbeszéltük, Józsi bával, hogy csütörtökön megyünk Maconkára. Addig is görbüljön.


2014.06.22.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése