PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2014. május 12., hétfő

II. MACONKAI MAJÁLIS NEMZETKÖZI KUPA

Szombat reggel, indulás a tóra. Kicsit elkésve érkezünk, mire odaértünk, pont kezdődött a sorsolás. Néztem, rajtunk kívül nem volt más gyerek, elkéstünk mégis elsők voltunk. Utánunk  Dominikék jöttek meg. Aztán István érkezett meg, a kis "csipetcsapat" a kocsiban maradt. Egy kicsit beszélgettünk, addigra elfogytak a felnőttek, jöhettek a gyerekek. Zsófi kihúzta az egyik szélét, utána az unokatestvére kihúzta a másik szélét. Na mondom, ez durva lesz. Zsófi mellé húztam, magamba mondtam Zsófi előveszi a feederét, főleg, hogy a szélén lesz, nekem esélyem se lesz.
Szerelékbeállítás Viktorral
Az első koi
Viktor is megérkezett, elmondtuk neki mi a szitu. Hát látszott rajta is az a feszültség ami rajtam. Feeder vs. úszó. Jó kis menet lesz. Beautóztunk a tóra, és kiderült, hogy ugyanazon a helyen leszek, mint múltkor, csak elém jött még egy hely a hat gyerek miatt. Matchra készültem, vagy úszózás akármivel. A rakóst is összeszereltük, de mivel nem voltam ebben a módszerben annyira jó, így egy ilyen versenyen, ilyen helyzetben nem kéne bénáznom. Bekevertük az etetőanyagot. Pelletet akartunk használni - lőni vele az úszót -, de ezt a szél megakadályozta. Főleg, hogy fedett hely nélkül voltunk a vízparton. Egy óra sem telt el, megérkezett a viharos erejű szél. Úgy fújt, ahogy még soha. Az elején még gyengén fújdogált, de a közepe és a vége fele már rendesen fújt a szél, mint egy tornádó. Ennek ellenére szép idő volt. Sütött a nap, eső nem esett. Minden kész, minden felszerelve, vártuk a kezdést. A halőrháznál megszólalt a duda és a verseny elkezdődött. Én bedobtam a Matchet, Zsófi a feedert. Egy kicsit a szélére dob
tam, gondoltam az etetésre még nem nagyon állt be a hal, mivel alig láttam mozgást. És egyszer csak elmegy az úszó, és hopp meglett a hal. Egy koi ponty. Csak az a baj, hogy Zsófinak a feederre jött a "válasz". Na mondom, szorosabb lesz mint gondoltam.
Ádám várva várt koi-ja
Szalad a sárga erőgumi
Compóóóóó
 Mikor Én fogtam halat, Zsófi vagy egyet vagy kettő halat fogott. Nekem volt egy nagy szünet, na ekkor éreztem, hogy elvesztettem, mert Zsófi nagyon megelőzött. Nálam néha-néha jött kapás, mellettem Zsófinak, majdnem minden dobásra volt hal. Ádám fogott egy pontyot, utána átálltak snecire. Józsi bá tanácsára a végén kicsit változtatott a csalizáson, ezzel még 2 csíkos sügért is fogott.Dominik csíkos sügéreket fogott-34et ! Nálam "megállt" a Match, így jött a feeder. Azzal egy pontyot fogtam, de miután nem tettünk le feedertartót, így a szél miatt abba hagytuk. Ezután megint elővettük a Match botot, de a szél miatt nem tudtam messzire dobni, így 11-12 méterre ment. Viktor mondta következő dobást már rakóval végzem. Na, erre elmegy az úszó, gyors bevágás és megindult a hal. Elkezdett balra menni. Mondom, ez szép "dög" lesz. Rövid fárasztás után partra került a nagy koi. Viktor besaccolta és szerinte 2 kiló feletti - az pedig már rekordlistás! Miután ilyen közelről jött nem volt kérdés, hogy most a rakót kell elővenni. Betolom a rakót, egymás után két koi. Utána dévérkeszeg. Mondom, hirtelen beindult a hal fogás. Sügér, bodorka, kárász és ez mind rakósra jött. A rakósbot nagyon jól viselkedett, öröm volt vele pecázni. A csali pedig epres-halas pellet volt. Aztán még egy rekordhal beesett, egy majdnem félkilós csíkos sügéret fogtam.
Szákolás, rakóval
Majd egy váratlan hal kopogtatott, amit Apa mindig is akart fogni. Egy kis compó. Még egy halat felírhattam a listámra. És egyszer csak megállt a halfogás. Átváltottam Matchra, ott is néha jött kapás, de Zsófi nagyon elhúzott. Viktor számolta, szerinte 30 kilónál jár. Mondjuk, neki is mentek el halak.
Aztán lassan letelt az 5 óra, jött Dérer úr, és a mérlegelő csapat. Mikor hozzám értek, már láttam Viktor arcán, hogy a halmennyiség nem a legtöbb, de az is látszott, hogy nem kevés hal került a szákba.
A teríték
 17690 gramm - ilyen mennyiséggel már jó pár versenyt meg lehetett volna itt nyerni, de tudtuk itt ez most kevés lesz. A kérdés csak az volt mennyit ver rám Zsófi. Hát jó sokat . . 26300 gramm. Hát a 30 kilós fogás nem lett meg, de jó közel volt hozzá. A mérlegelés után az is kiderült, hogy Zsófi kistesója is dobogóra állhat - 7 évesen!! Nagy gratula mindkettejüknek!

Összepakoltunk, kimentünk az eredményhirdetésre. Gyors ebéd. Nekem ekkor derült ki, hogy márpedig most a második helyért is jár kupa :)

Viktorral átbeszélve arra jutottunk, hogy a következő versenyen valamit ki kell találnunk, mert a feedert irtó nehéz lesz legyőzni úszós technikával. Hacsak nem kőkemény rakósbotozással. Ahhoz pedig még van másfél
hónapom gyakorolni . .

2014.05.10.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése