PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2014. április 14., hétfő

X., Jubileumi Tavaszi Maconka Nemzetközi Kupa

2014.04.12. Az év első versenye . .

A reggeli gyülekező
Első szákolt halunk, még verseny előtt !
Már nagyon vártam ezt a versenyt. Minden nap közelebb kerültem a nagy naphoz, kicsit még izgultam mivel tavaly elég rosszul kezdtük - szerettem volna ezt nem megismételni. De hál Istennek Viktor mellettem lesz, aki már 20 éve horgászik, biztos tud pár tuti trükköt, ötletet.
Még pénteken lecuccoltunk a nagyszülőkhöz, de nem volt sok dolog mivel előző héten lent hagytuk a cuccaim többségét. Igazán csak etetőanyagot és csalit vittünk most magunkkal.
 Leértünk, jó késő volt. Gyorsan bepakoltuk azt, ami másnapra kellett. Ébresztő hajnal 5kor. Ádám is nevezett, így ő is jött.
Kiértünk és indultunk regisztrálni. Elég hideg volt még reggel. Találkoztunk Szilveszterrel, aki már tavaly még ifjúsági, idén már felnőtt kategóriában horgászott. Előző évben gyakoroltunk együtt párszor.
Első csíkos sügérem
Ádám úgy fogja a pontyot,mint a gépfegyvert
Jött a sorsolás, meg kellett várnunk 82 horgászt, míg sorra kerültünk. Először Zsófi húzott: a 4-es horgász helyet. Nagyon megkönnyebbültünk, hogy nem a szektor széle. Utána a Dominik : az 5. hely, na itt már izgultam, ez a széle, ha nagyon akarja, még jó is lehet neki. Utána jöttem Én és kihúztam az 1. helyet. Annyira örültem - széle -, akkor Viktorral együtt sikerülhet. Ádám mellém húzott. Becuccoltunk a horgász helyre, Viktorral összeszereltük a felszerelést, bekevertük az etetőanyagot. Apa ugyanezt tett Ádámmal párban. Azt tudni kell, hogy az egyik felnőtt reklamált, hogy a GYEREKEKNEK ne segítsen a SEGÍTŐ olyan dolgokba, mint pl.: beetetés. Azt tény, hogy ez az a korszak, mikor a gyerek tanul, de amikor már teljesen önállónak kell lenned, az már ifjúsági kategória. Miután a szabály így változott, hogy ezentúl csak a gyerek etethet, így beetetést és az egész verseny alatt Én etettem.
Ádám zsákmánya...
Vártuk a kezdést, a csali majdnem olyan volt, mint múltkor. Giliszta, csonti, és az a dévéres spricni. Még verseny előtt megakasztottam egy halat, ez már jónak ígérkezett./ a tavalyi utolsó versenyen is így indultam/
Bedobtuk a botot, eltelt egy perc és nekem már kapásom volt, egy koi pontyot. Míg fárasztottam, addig a Dominik is akasztott valamit, de az jóval kisebb volt az enyémnél. Utána Ádám is megakasztott egy pontyot.
...és az Én zsákmányom
Hát elég furcsán jöttek a kapások, mivel nem bírtuk ugyanazzal a csalival végig meghorgászni. Jött három hal és utána semmi, ezért csali váltás, azzal is csak három hal, váltás.
A versenyszabályzatban az újdonság az, hogy a gyerek már fenekezhet is. Zsófi ki is használta ezt a lehetőséget, mert kedvenc módszere a fenekezés. Így a Match vs. Feeder - egyfajta módszerek versenye volt. Ha Zsófi fogott halat, nekem is kellett fogni. Közben Ádám átváltott spicc botra, amivel gyorsan szedte a sneciket.
Első amurom, ráadásul fekete
A tóba telepítettek: csíkos-, fekete-, pisztrángsügért, fekete amurt, és mivel a sügér ragadozó, így annyi vörösszárnyú keszeg volt benne, mint a nyű. Így míg süllyedt a szerelék, csali, az ilyen "takarmány" halak egyből elkapták, így nem ért le a fenékre. Ha meg leért, akkor a kivárásos módszert alkalmaztuk. Így fogtuk a pontyokat, meg pár bodorkát, kárászt, egy fekete amurt, meg csíkos sügért. Valahogy nem tűnt olyan sok halnak amit fogtunk. Néha volt elég nagy szünet, amikor nem jött hal. Már közel volt a vége, és valami kamerások jöttek a Duna Tv-től és ott videóztak meg fényképeztek.
Már láttam, hogy jön Dérer István, elnök úr, így gondoltam hamarosan vége lesz a versenynek. Volt pár halam, ami leakadt. A hajrá nem igazán sikerült jól. Fél szemmel mindig Zsófiékat figyeltük.
Mérlegelés
Az interjú
Lefújták a versenyt. Nagyon izgultam, hogy mennyi halat sikerült fogni, de megnyugodtam, mikor láttam hogy Viktor kiemelte a haltartó szákot, és egy ilyen hangot adott: HUUUHHH. Ketten kellett felakasztani a mérlegre. Azt hittem, hogy hanyatt esek, mikor láttam, hogy a mérleg hány kg-ot mutat. A mérleg: 22.470 grammot mutatott - ehhez jött még 290g, 2 korábban leadott csíkos sügér. Ezután jött a fényképezés, mindenki gratulált. Szurkoltam, hogy Zsófinak ne legyen több hala. Ádám a kicsi halakból igen sokat gyűjtött. Összsúlyra 4110g-al végzett. Szerintem megnyerte volna a "legtöbb kifogott hal díját". Mikor István /Zsófi apukája/ kiemelte a haltartó szákot, kicsit féltem, mert igen sok halnak tűnt, de a stressz akkor szűnt meg, mikor nem ketten hanem egyedül rakta fel a mérlegre. Egyszer már mértek a Zsófinál, az kb. 3 kg volt, amit meg most mértek jó 13 kg volt. Ezzel el is dőlt, hogy ki nyerte a versenyt. 5 kg-mal megvertem a Zsófit. A Duna Tv-sek elég sokat videóztak, fotóztak, és egyszer csak oda jönnek hozzánk, pakolás közben, hogy készíthetnek-e velem interjút. Természetesen igent mondtunk. ELSŐ INTERJÚM, eléggé izgultam, pedig csak kérdéseket tesznek fel, de hát akkor is. Szóval előkészítettek mindent, mikrofont, kamerát. Gyorsan vége lett a riportnak. a kérdésekre, szerintem jól válaszoltam. Azt mondák majd a héten leadják valamikor.
Ez a kép se tökéletes, Ádám feje, és az Én oklevelem :D
Az interjú alatt Apa egy ismeretlen emberrel beszélt már egy ideje, aztán az elnök úrral. Képzeljétek mi történt: Szeretnék ha igazolt versenyzője lennék a Maconkai csapatnak ! Egy hónap múlva a megyei első osztályú csapatbajnokságon már számítanának rám !!! Ez valami nagyon SZZZUUUPPPEEERR !! Összepakoltunk és elindultunk a halőrház felé. Viktornak mennie kellett így ő már nem maradt a díjkiosztón. A gáti szakaszt is mérlegelték, majd lassan szállingóztak kifele a kocsik. Megebédeltünk, és vártunk. Most elég gyorsan összesítettek, és hamar elkezdődött a díjkiosztó. Először a gyerekek, mint mindig.
5. Dominik
4. Ádám
3. Péter
2. Zsófi
1. ÉÉÉNNN
Jól kezdődött ez a verseny, de az biztos, hogy jobban, mint tavaly. Remélem a többi is ilyen jól fog menni.
A dobogósok
Mindenki együtt a  csoportkép erejéig
Egy csoport kép után indultunk haza. Ha fent lesz a verseny összefoglaló cikk vagy az interjú, majd próbálom azt is jelezni.

Az eredménylista: http://www.haldorado.hu/download.php?fileid=1598

Viktor, köszi szépen mindent, a taktika király módon működött !

2014.04.12.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése