PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2013. szeptember 8., vasárnap

Irány a Bázis !

A Bázis tó
A versenyláda készenlétben
Szombaton kerestem ki ezt a tavat. Egy olyan tavat, ami közel- és olcsó belépő jegye van. Ez lett a Bázis tó. Bugyi mellett található ez a szép rendezett tó. A halőr háznál kiváltottuk a jegyeket és a tó elején telepedtünk le. Mellettünk balra, három horgász ült. A part lejjebb volt így Apa adta le nekem a cuccokat fentről. Mikor a ládát is leadta, én már építettem is és mellé a tálcát meg a feeder tartókat. Apa elő vette az etető anyagot, mivel ez még mindig a maradék lefagyasztva. Én csaliztam gilisztával, pellettel, és egy darab fokhagymás kukoricával. Pár mozdítás volt, de rendes elhúzás egy se. Pár dobás után átváltottam úszóra. Ehhez is kellett pár dobás, hogy legyen kapás. Egy kicsi lehúzás, aztán egy feltolás és bevágás. Egy kicsi kárász volt, mikor partra került. Nem nagy, de végre egy hal.
A spicc sem dolgozott ma nagyon
Horog szabadítás és visszaengedés. Mellettünk is jött kapás. Apa elment lemérni és mikor vissza jött. Azt mondta 8kg. Visszaváltottam feederre , de megint csak mozgatás egy rendes kapás sem. Mellettünk megint kapás, mérés ez egy 4kg hal. Nekem semmi. Arra járt az egyik halőr és azt mondta, ha úszózunk akkor a szemközti jobb sarokra üljünk, ha feederezünk akkor középre. Nem akartam váltani, így maradtunk ott, ahol kezdtük.
A dobás pillanata
Mellettünk már a harmadik halat fárasztották és ez is partra került. Giga mega halacska. 12kg. Kezdtem azt érezni, hogy ez nem az én napom. Mikor már meguntuk össze pakoltunk, és indulni készültünk mikor mellettünk megint kapás. Ezt a Apa még megvárta, mert megint kérték a mérleget, hogy megmérjék.
A nap kárásza
Partra vették. Ez sem volt törpe, inkább, majdnem akkora mint a 12-es. Ez a hal se kisebb 8kg-nál. Az "ő" súlya 9kg. Apa beszállt a kocsiba és indultunk. Ez a nap legalább arra jó volt, hogy megnézzük, hogy a Star Leichten, hogy kell a feedert beállítani. Meg, hogy milyen ládán ülni.
Már nagyon várom a 21-i versenyt Etyeken.

2013.09.08.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése