PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2013. október 20., vasárnap

Látogatás Mihálygergén - A Komra-völgyi víztározó

Apa unokatestvérének meghívására egy új tavat látogattunk meg.

Ébresztő 5-kor, fél hat után nem sokkal már a tónál voltunk. Kipakoltunk az autókból és indulhatott egy 3 kilométeres séta.

Az egyik legszebb tó, ahol jártunk
A végén már a vállamat nem nagyon éreztem, mivel a botzsák egyre nehezebb lett minden lépéssel.

De azért csak odaértünk, elosztottuk a horgászhelyeket. Apa szerelni kezdett, én Pedig elmentem Viktorral pergetni párat, hátha egy gyors hallal kezdjük a napot. Sajnos nem nagyon volt kapás, Viktornak volt egy finom belekapás, de más semmi. Közben Apa próbaképpen megnézte a part melletti mozgásokat a spiccbottal és egy szép bodorkát fogott.

Viktor pörkölt ízesítésű etetőanyaggal készült, Apa a feeder és picker botot készítette elő magának, én pedig a matchbotot.
Megy ám a szerelés !
Az látszott, hogy Viktor nem véletlenül vett fel gumicsizmát . .  Akkora sár volt, de akkora . .  a peca végére Viktor versenyládája félig a sárban ragadt :)

Matchbot csúszó úszóra szerelve, felcsalizva és az etetésen kerestük a halakat. Az első halam nekem is bodorka volt, ilyen halat se fogtam még eddig !

Sorban jöttek a kapások, főleg Apának a pickerre, dévérek, karikakeszegek és néha bodorkák.
Viktor az egyik kisebb halat felcsalizta süllőre vagy csukára.

Első bodorkám
Viszont a telepítés utáni pontyok csak nem jöttek. Illetve de . .  csak én bambultam el . .
Ennyit hoztunk el, a többség visszajutott a vízbe
Az volt, hogy elkértem Apától a feeder botot és magam elé bedobtam. Nem nagyon történt semmi a boton és én Apától kérdeztem, felrakjam-e az ernyőt. Közben látom, hogy Apának elkerekedik a szeme és mondja, hogy a botod, a botod ! Szép botgörbítő húzás volt a feederen . .  én meg jól elrontottam a kapást :( pedig tuti ponty volt.
Gyűjtögettük a keszegeket, egyszer csak Viktor ragadozóra bedobott csalija gazdára talált, és elkezdett az orsó pörögni, gyors rávágás, de a hal / talán csuka / már el harapta az előkét . . 

Fogtunk még pár halat, de már látszott, hogy ponty nélkül távozunk. Este fél nyolcig maradtunk és fájó szívvel hagytuk ott ezt a szép tavat, de megbeszéltük tavasszal újra idelátogatunk.

Köszi szépen Viktor, hogy eljöhettünk ide, szerintem nagyon klassz nap volt, még ponty nélkül is !

2013.10.12.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése