PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2013. október 7., hétfő

I. Maconkai Halvadász Nemzetközi Kupa (Maconka Barátai '13 Szuperkupa 6., záró forduló)

Eljött a verseny, amire már hetek óta készülünk. Apa minden nap egyeztetett  Viktorral, mit hozzon és mit ne hozzon, mit vegyünk és mit ne vegyünk. Apa Ádámot is benevezte a versenyre, velem együtt.
Miután a láda miatt nem tudtunk beülni négyen az autóba, ezért már egy nappal hamarabb levitte Papa. Másnap már lecuccoltunk mindent, a kocsiba beszálltunk és indultunk a Nagyszülőkhöz. Az úton sokat beszélgettünk, hogy lesz, mint lesz holnap. Este még Apa beszélt a Viktorral, először azt, hogy Viktor mikor ér Magyarországra(mert ő külföldön dolgozik)másodszor, hogy mit vettünk, és hogy ő még mit hoz. Eldöntöttük, hogy Ádám ül a Viktor ládáján, én meg a sajátomon.
Maconka, tájképe
Másnap reggel a verseny napja. 5-kor keltünk. Mama már lent készítette a reggelit. Miután ettünk, bepakoltunk mindent a kocsiba. Csonti, giliszta, szúnyoglárva - semmi sem maradt ki.
Már Bátonyterenyén voltunk, mikor megláttuk a tavat ami úgy gőzölgött, mintha hideg víz érne a forró vashoz. Leparkoltunk, és Ádámmal elmentünk beregisztrálni. Regisztrálás után, megjött Viktor és mentünk megnézni, feltérképezni a tavat. Ha szélsőt húzok(32-es vagy36-os szektor a legjobb). Visszamenetel közben már láttam, hogy a sorsolás pár perc múlva kezdődik. Zsófiék, és Gergőék már ott voltak.
Mire odaértünk elkezdődött a sorsolás. A felnőttek kezdték, szokás szerint.
 Mikor vége lett, jöttek a gyerekek. Kihúztuk a szektorokat. Ádám a 33-ast, én szélsőt a 36-ost. Reménykedtem, mert ha szélső akkor meglehet nyerni mivel már jártam itt egyszer, szélsőt húztam, és már majdnem mindent tudok erről a tóról.
 Mikor bekocsikáztunk, mindent kipakoltunk. Viktor mondta, hogy szedjem elő a csontit. Hát, én elő is vettem, de nem a legjobb állapotban voltak. Félretettük, hátha pár perc múlva felébrednek.
Azt elmondom, hogy itt mivel és, hogy hogyan lehet halat fogni. A csali igen egyszerű, itt működik a pinki, giliszta, vagy csonti csokor, de a legjobb ha vesztek dévéres- pontyos spray. Azzal adtok a csalinak egy kis ízt. Erdei Attilának a finom, EA Record - Extrem 2kg etető anyaga a tuti. Egy kis kukorica pogácsa(ttx)egy órán át áztatása és az etetőanyaggal összekeverve, már kész is van. Lehet bele rakni, csontit, kukoricát ha pontyra megyünk. Na mi pontosan erre a halra "vadászunk". Az igen szép koi pontyra.
 Mindenki kész volt ,vártuk a kezdést. Viktor nem akart messze horgászni, ezért közelre etettünk. Eközben én gyakoroltam a dobást, hogy jó helyre dobjak. Miután bedobtam ki kellett húznom, mert Viktor azt mondta, hogy sokkal közelebb kell dobni. Megmutatta, de mikor tekerte ki, valami ellen állt. Király, még a verseny se kezdődött el, de már véletlen akasztottunk egy halat. A part szélén le is akadt, de nem volt baj, mivel mikor én dobtam egy újat, egy kb. 2 kilós halat akasztottam kívülről. Ez is elment,de ez csak azt jelenti, hogy az etetés már beért rendesen.
Egy szép ponty lehet a horgon
Fárad a halacska
Mikor megszólalt a kezdést jelző duda, a bot már a vízben volt. Gergőnél már két hal jelentkezett, nálunk semmi. A szélsőn, ahol múltkor voltunk, jött egy hal. Kezdtem aggódni, de mikor eltűnt az úszó, bevágtam szép nagy halat akasztottam. Ebben a mondatban is van tanulság(azaz a következő mondatban). Ha bedobod a botot és beállítod a féket, nem elég egyszer, kétszer ellenőrizni, legalább négyszer nézd meg, hogy a fék jó, nem laza, nem feszes, pont olyan amilyen. Na mi pont csak egyszer ellenőriztük le, és lám ez a szép ponty, úgy ment el ahogy megjött, egy nyamvadt fék miatt.
Egy hal veszteség, de következő hal egy szép ponty volt.
Másodjára kárász. Ez így ment egész végig, néha kárász, néha ponty. Szépen gyűltek a halak. Néha mikor oldalra néztem, vagy halat fogtak, vagy csak a botot.
A csapat
Egyszer csak az úszó merül, merül hopp, bevágás és meg van a hal. Tekerem, mondom Viktornak, hogy ez is egy nagyobb kárász. Megpipáltattam és nem hittem a szememnek, dévérkeszeg, ebben a tóban!? És nem, Viktor mondta ez nem dévér, de nem bizony ez egy lapos keszeg. Még ő se fogott ekkora lapost, de az a tuti, hogy még én sem fogtam ekkorát. Na mondom, ez is pár dekát ráad a zsákmányra. Közben mellettem, már Zsófinál is beindultak a kapások. Kezdett izgalmas lenni. Megint kapás, éreztem, hogy ponty, de mikor szákba került, szerintem ilyen halat is ritka lesz fogni. Sárga koi ponty, spanyol pikkelyes ponty, és tükör ponty keverék, ez is szákba került, dobás, kapás, ez így ment teljesen a végéig. A vége előtt 10-15perccel már Anya, Mama és Papa is eljött szurkolni nekünk.
Ekkor is jött pár hal. Már messziről láttam, hogy Dérer úr jött, és már készítette a fényképet az egész tóról.
A mérlegelés
A végén már mondták: 5 perc, 3 perc.... Jöttek a halak nem álltak meg. Utolsó egy perc, mondom Viktornak én még fogok két halat. Fogtam is. A versenyt pontban 13:30kor lett vége. Dérer úr és a halőr csapat megkezdték a mérlegelést. Ádám se maradt hal nélkül, sikerült egy kis snecit fognia.
Lapos keszeg, tó rekord
Már közeledtek, hogy mérlegeljenek. Addig mi pakoltunk, és izgultunk kinek menyi hal jött ezen a napon.
Eljött az én időm azaz, Viktor ideje, hogy kiemelje a halakat. Szép adag hal ugrált ki a szákból.
A 18.38kg zsákmány
Dérer úr azt mondta, hogy ez a lapos keszeg abszolút tó rekord, és hirtelen kiszúrt egy kárászt. azt mondta, hogy ez egy aranyhal, ezüstkárász keverék.
Ádám, és első koi pontya
A mérleg 18.38kg-ot mutatott. Ezzel megdöntöttem a saját verseny fogásomat. Ádám, hogy ne búsuljon, átjött arra az etetésre ahol én előtte horgásztam. Meg is lett az eredménye. Egy szép kárász, utána elmentem segíteni pakolni, és azt hallom Ádám fáraszt. Mentem is fényképezni, lám lám egy igen szép narancssárga
 színű koi.
A szép díjak osztaga
Aranyhal, ezüstkárász keverék
Összepakoltunk, és mentünk a halőr házhoz. Ott már várt a sok kupa, meg az ebéd. Leültünk, és kibeszéltük magunkat. Mivel, hogyan horgásztunk, horgásztak. Viktor mesélt sok viccet. Józsi bá is eljött, és kérdezte, hogy végül mi lett az eredmény. Mi mindent elmondtunk. Miközben vártuk a díjkiosztót, a rekord tavon egy pecás a feeder bot szereléket át dobta a túlparton lévő fára. Mindenki ott röhögött, mivel pár perccel előtte fogtak egy tok halat, és mikor a horgot guggolva kiszedték, a feneke teljesen kilátszott. Na, és mikor átdobta a szereléket, akkor is mindenki rajta röhögött. Szilveszter azt mondta, hogy én kiteregetek a damilon, mire ideér, még lehet, hogy megszárad.
A győztesek, dobogója
A forduló győztesei
A díjkiosztó elkezdődött. A gyerekek kezdték, Ádám emléklap, Gergő negyedik hely, Zsófi harmadik hely, Dominik második hely és én lettem az első. Ez még nem minden mert az egész verseny, gyerek kategóriában 3. helyezett Balázs Gergő, én meg nagyon furcsa helyzetbe keveredve, megosztott első helyre, Zsófival kerültem. Így eldöntöttük, hogy Zsófi viszi haza a kupát, én meg majd megkapom a díj párját valamikor.

Ez nem elég, mert még egy fajra /laposkeszeg/ abszolút tórekordot is döntöttem. Ez majdnem nagyobb öröm volt, mint az első helyezés.  Csoportkép mindenkiről, azután a forduló győzteseiről és az egész verseny gyerek első helyezetteiről. Ez a nap igen király volt. Mikor kifele mentünk Viktor gratulált és búcsúzóul adott egy pergető botot.
A nyerő páros
Ennek is nagyon örültem. azt hiszem ez a verseny, forduló is sok emléket adott.

Zsófi, Gergő, és minden más versenyzőtárs: köszönöm, hogy együtt töltöttük az időt a tóparton!

MACONKA még vissza jövök :)

Ez a videó megmutatja a versenyt, tömören, klassz zenével:



A két új rekordomat itt tudjátok megnézni /a régi koi mellett/:

http://www.haldorado.hu/xwater.php?xwaterid=1&todo=records

elég, ha a névnél beállítjátok, hogy Dénes Milán :)



2013.09..28.

Ui. Ha a verseny összefoglaló felkerül a Haldorádóra, azt is megosztom veletek. 
Legközelebb Mihálygergéről jelentkezem, Viktorral kezdjük a felkészülést  a jövő évre :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése