PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2013. március 28., csütörtök

Hajdúszoboszló - Nádaspart


Elmentünk Anyukám testvéréhez, Lalóhoz, Szoboszlóra. Lalóéknál lepakoltunk, mert ott akartunk aludni, és össze szedtük a cuccokat, és kimentünk a tóra. Mi Lalóval elmentünk  az egyik stégre, és összeraktam a botot. Az úszót bedobtam a vízbe. Mellé egy igen büdös kukoricát hajigáltunk,Laló szerint ez vonzza a pontyokat. Vártam és vártam, de nem történt semmi.
Eközben az apukám az ebédet csinálta egyedül. Laló megunta ezért elment, hogy megkérje apát, hogy helyettesítse. Természetesen egyedül maradtam. És pont most, szülő nélkül mikor az úszó eltűnik és valami nagyon húzza. Az orsó valahogy így hangzott:ZZZZZZZZZZZZZZZ, aztán bevágtam és húztam, húztam mikor a hal szájából kiakadt a horog, és mögém csapódott mindenestül a nádasba.
Mikor apukám oda ért, én elmeséltem neki mi történt. Átmentünk egy másik stégre és ott dobáltam:semmi. Elmentünk ebédelni, finom zúzapörköltöt.

Mikor megebédeltünk, visszamentünk horgászni de már nem a stégre, hanem a csónakok mellé .Laló is jött velem és versenyeztünk, hogy kifogja a legtöbb halat. A két úszó már a vízben volt. Az első kapásom úgy történt,
hogy bedobtam az úszót és úgy gondoltam az rossz helyen van ezért kihúzom és megint éreztem, hogy rajta van a hal.
Mikor szákba került láttam, hogy egy kárász.

És még egy kárász jelentkezett nálam, de a többit majd a videóban meglátjátok.
Összesítés:            Milán 2:0  Laló

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése