PM's fishing adventures

PM's fishing adventures

2014. szeptember 24., szerda

Kék Duna Wellness Kupa - Ráckeve

Szeptember végére apa talált egy versenyt a közelben. Ráckevén, a helyi wellness hotel támogatásával rendeztek egy horgászversenyt. A verseny az Őszi Ászok fesztivál része volt.
Kb 40 perc oda az út, 7ig oda kellett érni a regisztráció miatt. Regisztráltunk fél 7kor, 7ig Apa elkezdte az etetőanyagot összerakni, a csontikat futtatni :)
7re ott volt minden nevező, köztük egy régi ismerős is, Bodzsár Norbi, akivel már jó néhányszor együtt versenyeztem. Legutóbb pont Maconkán. El se hiszitek, 21 gyerek és ifjúsági versenyző jött össze, mivel itt egy kategóriában indultak. Az ifjúságiak között volt olyan srác, aki majdnem olyan magas volt mint Apa, pedig Ő közel 2 méter. Ő húzott először, 9es hely. Kicsit később Én húztam, 10es. Nofene, egymás mellett pecázok a "majdnemfelnőttel" ! Gyorsan odaálltunk a 10es helyhez. Ekkor pár dologgal kellett szembesülnünk: a ládát nem lesz egyszerű letenni, jó közel van a 11es hely hozzám. A fő meglepetés viszont az volt, hogy a 9esen a nagyfiú egy csónakba pakolászott be !
Mint kiderült, akinek szerencséje volt, az olyan helyet sorsolt magának amihez kikötött csónak is jutott. Feljebb pedig voltak olyan helyek, ahol stég jutott a versenyzőnek. Például, Bodzsár Norbinak is. Mivel a verseny folyóvízen zajlott, ez mondanom sem kell nem kis előny a partról horgászókkal szemben. De ha ez a helyi rendszer, akkor így kell versenyezni, meglátjuk mire jutunk . .
A 9esen a csónak végén spiccbotozásra építkeztek, mégpedig profi cuccal, etetőanyaggal. Ja és a végén kiderült, hogy Ők itt helyi horgászok, a srác édesanyja pedig világbajnok női horgász, csapatban :)
Apa rákeresett, tavaly volt olyan verseny, ahol itt a srác volt a második, édeasapja a harmadik. Mondhatjuk nagyon-nagyon hazai pályán versenyeztek. Én rakóra szereltem. Egyébként is rakózni akartam, a helyzet miatt viszont egyértelmű volt, hogy máshogy nem jutok halhoz. Matchezni meg nem akartam, mert áramlás az azért volt szépen. Azért igyekeztem helyt állni, nem adtam fel a versenyt ! Kimértem a mélységet, 7.55re kész is volt, akkor lehetett etetni. Betoltam 8-10 gombócot. 8.kor harang és dudaszóra elindult a verseny. Tőlem balra gyors hal jelentkezett, nem sokkal később nálam is szép bodorka köszönt be.
Szépen elhúzta a 2,5-es úszót. Csalival pinkivel, csontival és szúnyoggal készültünk, ezt variáltam. Végül az 1 pinki + 1 szúnyog hozta a halakat. Az első szép bodorka után sajnos csökkent a méret. Babérlevél méretű keszegek érkeztek, néha bodorka, elvétve pár sneci.
Néha egy-egy kisebb gombócot dobtam az úszóra, és lőttem pár csontit. Azt azért láttam, hogy balra a begumizott spicc sokkal gyorsabb, mint a rakó, de ezzel nem tudtam mit kezdeni.
Apa a verseny közben a tőlem jobbra ülő kis srácnak próbált segíteni, akinek 2 óra peca után se volt hala.
Ott egy 4 méteres spiccbot segített, nehogy hal nélkül maradjon a verseny végére. Gyönyörű idő volt, gyorsan eltelt a 3 óra. Szerintem kb 1-2 kiló halam lehetett, de nem tudtam ez mire elég.
A mérlegelésnél Apa hozta a híreket, Norbinak 2,64 kg-ja van. Azt tudtuk, hogy a 9esen sok hal van, gyorsan kiderült mennyi is: 5,26 kg. Azt pedig már hallottuk, hogy a pálya elején egy ifi srác szépen rakózott, tehát megint nincs meg a dobogó :(

Így is lett, a pálya eleje nyert, valamivel több mint 5,3 kg-val. Én azért nagyon örültem a 4-ik helynek is, 21 versenyzőből nem volt az olyan rossz.  1,64 kg , ami csónak, stég nélkül, egy jó ellenfél mellett szerintem jó eredmény.
Azért jó lett volna Apáéknak egy wellness napot nyerni, mivel ez járt már a 3. helyért.
A mérlegelés után megnéztük a díjkiosztót, és szétnéztünk a veterán autók kiállítását. Most úgy néz ki ez volt az év utolsó versenye, bár Apa már szervez valamit október elejére . .

2014.09.21.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése